16 magyar egység a szombati döntőkben

16 magyar egység a szombati döntőkben

2013. 05. 10.
Megosztás

Pergő pénteki programot hozott a szegedi Világkupa első napja, hiszen a női K-4 500 méter kivételével az összes 500 és 1000 méteres szám elő- és középfutamait lebonyolították ezen a napon. Már biztos, hogy ezen a két távon minden A-döntőben lesz magyar egység.

Jól szerepeltek rutinos versenyzőink és meglepetés eredményekkel rukkoltak elő fiataljaink a szegedi Világkupa pénteki nyitónapján, amelyen az 500 és 1000 méteres előcsatározásokat rendezték meg.

Londont megjárt hőseink közül, Kozák Danuta (K-1 500 m), Vajda Attila (C-1 1000 m), Dombi Rudolf és Kökény Roland (K-2 1000 m), valamint a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű hajónk is könnyedén jutott az A-fináléba, mindössze Fazekas-Zur Krisztina számára nem jött ki a lépés, aki K-1 500 méteren Danuta mellett B egységként állt rajhoz.

A K-4 500 m olimpiai bajnoka betegség után érkezett a versenyre, és szombaton csak a B-döntőben szerepelhet.

És hogy a londoni hősök mellett kik remekeltek ezen a napon?

Szalai Tamás és Gere Bálint egyaránt ott lesz a királykategória, vagyis a férfi K-1 1000 méter döntőjében, a kenu párosok mezőnyében pedig Mike Róbert „beugrópárral”, Vasbányai Henrikkel vívta ki a döntős szereplést, amelyben egy nagyon fiatal egység, Szabó Gábor és Forgó Christopher is szerephez jut majd. C-1 1000 méteren Vajda Attila mellett jó barátja, Varga Dávid remek középfutamos szereplésének köszönhetően szintén felsorakozhat a döntő rajtjánál.

A hölgyeknél a K-2 1000 méteren Európa-bajnoki bronzérmes Kárász Anna és Vad Ninetta ezúttal 500 méteren célozhatja meg a dobogót, míg 1000 egyesben Medveczky Erikáért és Bara Alexandráért szoríthat majd a közönség.
A női K-2 1000 méteren és a férfi C-4 1000 méteres verseny részvevői számára csak döntőt rendeznek.

Újabb hat magyar egység döntős 500 m-en a szegedi kajak-kenu világkupán. A férfiaknál kajak egyesben és párosban egy-egy, kenuban viszont mind a két-két magyar egység bejutott a vasárnapi fináléba.

Szalai Tamás késő délután az 500 egyessel folytatta a menetelést, csapattársával, Dombvári Bencével könnyedén jutottak túl az előfutamokon, majd az esti középfutamban elváltak útjaik: Dombvári futamgyőzelemmel jutott a fináléba, míg Szalai hatodik helye B-döntőt ért.

„Ha jól szerepelek ötszáz egyesben, ráadásul érzésre is jó pályát megyek, az nagyon sokat jelent nekem. De nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, csapathajóban szeretnénk jól szerepelni a két hét múlva esedékes válogatón” – magyarázta Dombvári Bence.

Kenusaink sem okoztak csalódást, Vasbányai Henrik és Mike Róbert most külön-külön (feltöltődve a párosban produkált jó pályával) vágott neki a C-1 500 méternek, amelyben mindketten döntős helyet harcoltak ki – Mike már az előfutamban, Vasbányai középfutama megnyerésével.

„Párom, Tóth Marci sajnos lesérült a hét elején, így Henrik ugrott be helyette. A Világkupa előtt mindössze kétszer edzettünk együtt, és számunkra is meglepő, hogy ilyen jól egymásra hangolódtunk. Nyilván nem mellékes ebben, hogy egyesben is jól megy alattunk a hajó” – magyarázta Mike Róbert.

„Úgy tűnik, jó úton halad a felkészülésem, nagyon rég nem éreztem magam ennyire könnyednek és felszabadultnak” – magyarázta Vasbányai Henrik.

És akkor ejtsünk szót az ötszáz párosokról is. A kajak ketteseknél Kugler Attila és Schenk Áron az A-, a Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor kettős a B-döntőbe jutott, míg kenusainknál a Korisánszky testvérek az előfutamból, addig a fiatal Viola Viktor, Bodonyi András duó a középfutamból verekedte be magát a legjobbak közé.

A szombati program 9.25-től a B- és C-döntőkkel kezdődik, az eseményre kilátogat Áder János köztársasági elnök is.

FÉRFI K-1 500 M (37 induló)

Dombvári Bence az előfutamból és a középdöntőből is elsőként jutott tovább. Az 1000 m-en is próbálkozó, ott döntőbe jutó Szalai Tamáson érződött, hogy némi nyomott hagyott benne a délelőtti kétszer ezer méter: az előfutamban az ötödik helyen zárt, a középdöntőben a hatodikként. Dombvári A-döntős, Szalai B-döntős.

FÉRFI C-1 500 M (19 induló)

Vasbányai Henrik előfutamában második lett, ezres páros társa, Mike Róbert viszont nyert. Utóbbi így azonnal a döntőbe jutott, előbbi a középdöntőből követte, jót meccselve az első helyen végezve.

FÉRFI K-2 500 M (35 induló)

Az előfutamban Schenk Áron és Kugler Attila nyert, Hufnágel Tibor és Ceiner Benjamin a második lett, a középdöntőben aztán egy futamba, egymás mellé kerültek. Előbbiek harmadik helye döntőt, utóbbiak negyedikje B-döntőt jelentett.

FÉRFI C-2 500 M (12 induló)

A Korisánszky fivérek, Péter és Dávid az előfutamból harmadikként azonnal a döntőbe kerültek, Viola Viktor és Bodonyi András kettősének ehhez még tennie kellett egy középdöntős menetet, ahol a második helyen végeztek.

A szombati program a Maty-éren 9:25 órakor kezdődik, az első A-döntőre (női K-1 500 m) 10:33-kor kerül sor. A versenypályára a belépés, valamint Szegedről a kijutás tömegközlekedéssel ingyenes!

A szombati program (május 11)

Délelőtt

Döntők:

09:25 K1 női 500m B (Fazekas Krisztina)
09:30 K2 női 500m B (Lucz Dóra, Nagy Flóra)
09:40 K1 férfi 1000m C
09:47 K1 férfi 1000m B
09:54 C1 férfi 1000m B
10:01 K2 férfi 1000m B
10:08 K1 női 1000m B
10:33 K1 női 500m A (Kozák Danuta)
10:38 K2 női 500m A (Vad Ninetta-Kárász Anna)
10:44 K1 női 500m eredményhírdetés
10:51 K1 férfi 1000m A (Szalai Tamás, Gere Bálint)
10:58 C1 férfi 1000m A (Vajda Attila, Varga Dávid)
11:05 K2 női 500m eredményhírdetés
11:12 K2 férfi 1000m A (Kökény Róland-Dombi Rudolf)
11:19 C2 férfi 1000m A (Mike Róbert-Vasbányai Henrik,S zabó Gábor-Forgó Christopher)
11:26 K1 férfi 1000m eredményhírdetés
11:33 K1 női 1000m A (Bara Alexandra, Medveczky Erika)
11:40 K2 női 1000m A (Szabó Petra-Szilvásy Nóra, Hagymási Réka-Horváth Alexandra Enikő)
11:47 K1 női 1000m eredményhírdetés
11:54 K4 férfi 1000m A (Kammerer Zoltán-Paumann Dániel-Tóth Dávid-Kulifai Tamás
12:02 C4 férfi 1000m A (Sarudi Pál-Kiss Tamás-Sáfrán Mihály-Vasbányai Henrik, Nagy Péter-Devecseri Ádám-Vass András-Androkity MArcel)
12:09 C1 férfi 1000m eredményhírdetés
12:15 K2 férfi 1000m eredményhírdetés
12:21 C2 férfi 1000m eredményhírdetés
12:27 K2 női 1000m eredményhírdetés
12:33 K4 férfi 1000m eredményhírdetés
12:39 C4 férfi 1000m eredményhírdetés

délután

Előfutamok:

14:00 K4 női 500m
14:25 K1 férfi 200m
14:50 C1 férfi 200m
15:05 K1 női 200m
15:25 K2 férfi 200m
15:40 C2 férfi 200m
15:50 K2 női 200m

Elődöntők:

16:30 K4 női 500m
16:50 K1 férfi 200m
17:10 C1 férfi 200m
17:20 K1 női 200m
17:40 K2 férfi 200m
17:55 C2 férfi 200m
18:00 K2 női 200m

Az eredményeket on line itt megtalálják