21 éve a nemzetközi fair play-mozgalom élén

21 éve a nemzetközi fair play-mozgalom élén

2021. 03. 03.
Megosztás


21 esztendővel ezelőtt, 2000. március 3-án, Párizsban választották meg előszőr a Nemzetközi Fair Play Bizottság élére dr. Kamuti Jenőt. Megbízatása akkor 4 évre szólt, majd azóta is többször újraválasztották az azóta a Nemzet Sportolója címmel is kitüntetett egykori csapatvilágbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrvívót.

Az évforduló alkalmából idézzük a Magyar Távirati Iroda korabeli beszámolóját.

Kamuti Jenő – több, mint három évtizedes sportpályafutása elismeréséül 1978-ban első magyarként részesült a nemzetközi Fair Play-díjban – 22 évig tevékenykedett az UNESCO mellett működő Nemzetközi Fair Play Bizottság végrehajtó bizottsági tagjaként.

A Nemzetközi Fair Play Bizottságot korábban olyan világhírű sportdiplomaták irányították, mint a német olimpiai mozgalom első embere, Willi Daume, aki a NOB alelnöke is volt, majd az ő halála után az elefántcsont-parti Louis Guiraudou N,Diaye lett az elnök. Érdekesség: őt a NOB protokollfőnökének posztján tavaly váltotta Schmitt Pál, a MOB elnöke. Most pedig Kamuti Jenő követte egy másik, szintén fontos sportdiplomáciai poszton.

Az elnökválasztás során a sebészként (a MÁV Kórház igazgató főorvosa) is sikeres Kamuti Jenő nem kisebb „ellenfelet" győzött le, mint az amerikai NOB-alelnök Anita DeFranz, aki 1976-ban evezésben volt olimpiai bronzérmes. A szavazás eredménye 6-4 volt Kamuti javára.

„Szívből szeretem ezt a munkát. Azt a szemléletet kívánom erősíteni, hogy a sportszerűség nevelés kérdése – mondta programjáról az MTI-nek akkor a frissen megválasztott, 62 esztendős elnök. - A sportolók mindenki más számára példaképnek számítanak, s olyanokká kell nevelni a fiatal sportolókat, hogy valóban példaképek legyenek. Tudom, hogy sok munkával jár majd az elnöki feladatok megoldása, de segíteni fog, mert őszintén hiszek benne, az a jelmondat, ami az én hajdani Fair Play-díjamra van írva: „Több, mint győzelem, ha az ember tisztességes".

Kamuti Jenő, aki élete legnagyobb elismerésének tekinti megválasztását, úgy tervezi, hogy Párizsból Budapestre költözteti a bizottság irodáját.

Eddig az MTI híre... A szervezet azóta Budapestre költözött, a Magyar Olimpiai Bizottság székházában kapott helyet. Dr. Kamuti Jenő ma 83 esztendősen is igen aktív, nemzetközi sportszervezet vezető tisztségviselőjeként tagja a MOB elnökségének is.

(MTI-MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)