28. SPAR Budapest Maraton :  A bajnokok bajnokok maradnak

28. SPAR Budapest Maraton : A bajnokok bajnokok maradnak

2013. 10. 13.
Megosztás

Kezdetben úgy tűnt, hogy a színészekben, zenészekben nagyobb a hajlandósági kedv a futásra, összesen 22 színház nevezte a váltóját (köztük az Operaház hetet (!)az élen Halász Péter főzeneigazgatóval) a mai 28. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra.

Futásra jelentkezett két Kossuth-díjas művész is, Udvaros Dorottya és Lovasi András. A végén azonban az olimpiai bajnokok is ébredeztek, így az 1300 váltó (!) listáját böngészgetve kitűnt, hogy a Kossuth-díjasok megjelenésére négy olimpiai bajnok válasza a felelet.

A New York-i maratonra készülő Kovács Koko István ezúttal a 30 km-es versenyben bukkan fel, de nem hétköznapi módon. Lillát, egy egész életében kerekesszékhez kötött lányt tol majd maga előtt. El lehet képzelni milyen munka ez a berögzült mozdulatokhoz szokott karok megkötésével, 30 km-en! Az SOS Gyermekfalu váltójának színeiben fut majd Vajda Attila kenus olimpiai bajnok. A verseny díszváltóját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat verbuválta.

Néhány héttel ezelőtt megalakult a Szeretetszolgálat Sport Egyesülete, ami a legszegényebb családok gyerekeinek szeretne esélyt adni a kitörésre. Az MMSZ SE az ország számos településén gyűjti össze a kallódó gyerekeket, hogy sportolni kezdjenek.

Kálnoki Kiss Attila, öttusa világbajnok:

’Egy maratont futottam életemben, ezzel ezt már kipipáltam. A váltó viszont egész más, s ha még segíthetek is a futásommal, persze, hogy azonnal igent mondtam. Nagyon tetszik a Szeretetszolgálat kezdeményezése, általa a sporttal tágítani lehet a teret a szegénységük okán elszigeteltségben élő gyerekek számára.’

Székely Bulcsú, vízilabda olimpiai bajnok:

’a KSI-ben utolsó évemet játszom, kevés edzéssel. Azért rendszeresen úszom, és néha futok is. Már nagyon vártam, hogy valakik felfigyeljenek a klasszikustól távol álló futóstílusomra. Hát megtörtént…bár tudom, hogy nem mint futó vonulok be a világmegváltók közé. Az ügy viszont nagyon fontos, azt örömmel képviselem.’

Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó:

’Édesapánk, Benedek Miklós igazán kijöhetne szurkolni nekünk, mert nem csak én futok, de a Thália színház csapatában az ott dolgozó Albert testvérem is. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat stafétájában én leszek az első, hogy legyen időm visszaérni és beállni a 600 méteres családi futásba is, ahol a FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége) 50 mozgássérült kisgyermeke mellett futok, az egyik kísérőként. Szóval duplázni fogok! Hetente háromszor futok egy sziget-kört, így a mozgástól nem tartok, de nagyon örülök, hogy a nemes célokért én is tehetek.’

A 28. SPAR Budapest Maraton szervezői gyűjtést hirdettek az alig két hónapja bejegyzett sportegyesület támogatására: futócipőt, sportruházatot, sporteszközöket várnak. A felajánlásokat még a verseny napján, a helyszínen is fogadják. Azt szeretnék, hogy az adományok által a legszegényebb családok gyerekei is kaphassanak egy esélyt.

Versenyszám

Táv

Rajtidőpont

Rajt helyszíne

28. SPAR Budapest Maraton

42,195 km

9:30 óra

Hősök tere

Coca-Cola Testébresztő 30 km

30 km

10:15 - 10:52 óra között

a maratoni útvonal 12195. méterénél,VÁLTOZÁS!! a Pázmány Péter sétányon, az ELTE új épületénél

Flora Maratonstaféta

VÁLTOZÁS!! 11,4 km - 12,3 km - 7,7 km - 10,8 km

9:30 óra

Hősök tere

Riska Minimaraton

7 km

9:45 óra

Hősök tere

Danone Maratonka

2,7 km

10:30 óra

Hősök tere

SPAR Gyaloglás

2,7 km

10:30 óra (a Danone Maratonka mezőny végéről)

Hősök tere

SuperShop Családi Futás

600 m

11:20

Hősök tere



(Forrás: Dobor Dezsö)