29. Telekom Vivicitta: Az olimpiai bajnok Gergely István és további hírességek a vasárnapi rajtnál

29. Telekom Vivicitta: Az olimpiai bajnok Gergely István és további hírességek a vasárnapi rajtnál

2014. 04. 13.
Megosztás

Itt a vasárnap, a 29. Telekom Vivicittá Városvédő Futás napja, amelyre record létszámú nevezés érkezett, – ha az idő jelentősen nem változik – 20 ezer, vagy annál is több résztvevőre lehet számítani – jelentette be Máth István, a Budapest Sportiroda ügyvezetője, aki rendezőként maga az eddigi valamennyi Vivicittán részt vet.

Az előzetes jelentkezések azt mutatják, hogy a tavalyihoz képest idén 1/3-dal (!) nő a létszám. Ezzel ez a verseny minden idők második leglátogatottabb szabadidő sport eseménye Magyarországon, a top listán csak a tavalyi SPAR Maraton áll előtte, ahol 21930 futót regisztráltak!

Az előreláthatóan húszezres mezőnyben 57 ország képviseletében több mint ezer külföldi is szerepel (a legtöbben a félmaratonin). Egészen távoli vidékekről is érkeztek nevezések, többek közt Azerbajdzsánból, Bolíviából, Pakisztánból, Vietnámból, Venezuelából. A legtöbb, száznál is több külföldi Horvátországból és Angliából indul Budapestre. Magyarország összesen 770 településéről neveztek futók az eseményre.

A férfiak között a legidősebb az idén a 82. életévét betöltő Melichár György, aki a 10 km-en rajtol. A nőknél a 7 km-t futó Sztarenszky Tiborné a korelnök, aki a versenyt megelőző napon, vagyis szombaton ünnepelte a 79. születésnapját. Összesen 42 hetven évnél idősebb futó nevezett, köztük kilenc hölgy.

A futók frissítésére 500 kg banánnal, 35 kg szőlőcukorral, 3000 liter iso itallal, 6500 liter vízzel készülnek a szervezők.

Rengeteg híresség is futócipőt húz vasárnap a Margitszigeten, köztük Kocsis Tibor, aki az UNICEF-et támogatva áll rajthoz, sőt ezt azzal fejeli meg, hogy a 7 km-es futása előtt egy minikoncertet ad a futótársainak.

Első alkalommal lesz ott a mezőnyben a férfi vízilabda válogatott csapatvezetője Gergely István.
Pindroch Csaba színművész 10 km-t fut, s emellett a Valami Amerika film eredeti forgatókönyvét is felajánlja árverésre, valamennyi a filmben szereplő színésztársa aláírásával, hogy ezzel is támogassa a Gézengúz Alapítványt.

A legnépszerűbb távon, a fémaratonin (5700 nevező) indul Rippel Ferenc artista is, aki Pindroch Csabához hasonlóan felkészülésnek szánja a vasárnapi futását az őszi nagy terve, a maraton teljesítése előtt. Szombaton már a rajtszámát is átvette. (a képen)

Ott lesz a mezőnyben a 7 km-t választó Miklósa Erika operaénekesnő is, aki már nem először vesz részt a Vivicittán a látássérült Riczu Tamást kísérve. Betegsége miatt viszont nem lehet ott az indulók között Balzsay Károly ökölvívó bajnok, akinek mielőbbi felépülést kívánva, az arcképét viselő trikóban fut a Magyar Telekom kezdeményezésére létrejött Fenntarthatósági Média Klub keretein belül induló Class Fm népes csapata, soraiban a népszerű műsorvezetők Szani Rolandtól Vadon Jánosig.

A rajt és a cél a Margitszigeten. Az első rajt 9.30-kor (félmaratoni).

Fontos közlekedési hír: vasárnap 7.00 és 17.00 óra között az 1V és 101V jelzésű villamospótló buszok megállnak a Margitsziget/Árpád híd megállóban! Innen a versenyközpont 800 méterre található.

A forgalmi változásokkal kapcsolatos hírek: www.forgalmivaltozasok.hu

(Forrás: Dobor Dezső)