400 gáton Huller Dániel ezüstérmes

2018. 10. 16.
Megosztás

Nem telik el nap Buenos Airesben, hogy ne nyernének érmet a magyar fiatalok az ifjúsági olimpián. Kedden az atléta Huller Dániel Gellért szállította az ezüstöt. A strandröplabdázó fiúk tovább meneteltek, szerdán a bronzért mérkőzhetnek. Napi összefoglalónk következik.

Huller Dani az első 400 méteres gátfutamban 3. volt, és most sem adta ennél alább. Ráadásul a másodiknak beérkező dél-afrikai riválisát kizárták, így az érem színe eggyel fényesebb lett, ezüst. Farkas Bence a 200 méteres síkfutás második futamában jól megállta a helyét, ideje U18-as országos csúcsot ért. A futamában 2., az összesítésben 9. lett. Megjegyzendő, ebben a futamban minden atléta megjavította egyéni csúcsát. A rúdugró Mihály Ádám Bence 8 centivel elmaradva legjobbjától 482 cm-ig jutott, és a 10. helyen végzett. A hármasugró Áts Viktória Melissza az első sorozatban 12.38 m-re repült, ezután három érvénytelen kísérlete volt, így meg kellett elégednie a 9. helyezéssel. Az összesítésben egy helyet visszacsúszva 7. lett.

A labdasportokban fekete napja volt a magyaroknak. A 3x3-as leány kosárlabda-válogatott igen keményen védekező, fegyelmezett együttessel találta magát szemben. A franciák rendre meggátoltak játékosaink kosárra dobását. Egy kosárszegény mérkőzésen 13-12-re vereséget szenvedett csapatunk, így a lányok kissé csalódást okozó, ám pontszerző, 5. helyen fejezték be az olimpiai tornát.

A fiú strandröplabdázó Stréli Attila Bence, Hajós Artúr Dániel duó nem tudott nagy ellenállást tanúsítani a svédek elleni találkozón. Viszonylag könnyen győztek két játszmában a háromkoronások. A magyarok szerdán a bronzéremért mérkőzhetnek meg a házigazda argentinokkal. A kezdési időpont magyar idő szerint 19 óra.

Öttusában, a vegyescsapatok küzdelmében a Gulyás Michelle, Gaga Khijakadze duó a gyenge vívás után az úszásban 4., a kombinált számban a 7. helyen zárt, így a végére feljöttek az összetettben a 12. pozícióba. Előttük végzett a Bőhm Csaba, Zomitsa Stoilova kettős, akik 11-ek lettek.

Síkvízi kajak-kenusaink a szlalom-versenyben nem kerültek be az elődöntőbe. A női kenus Gönczöl Laura a 16 között, a kajakos Kiss Ádám a negyeddöntőben mondott búcsút a mezőnynek.

A kerékpárosok öt számból álló csapatversenyében a cross contry rövidpályás verseny (short track) férfi versenyét Fetter Erik nyerte, aminek eredményeként a kritériumverseny előtt a magyar alakulat Fülöp Ádám Istvánnal a 3. helyen áll. A lányoknál mindkét magyar, Vas Kata Blanka és Buzsáki Virág is eljutott a versenyszám fináléjáig. Ott Kata a 7., Virág a 29. helyen ért célba. A lányok csapatban a kritériumverseny előtt a 3. helyen várják a folytatást.

A magyarok keddel bezárólag eddig 12 arany-, 7 ezüst- és 4 bronzérmet, összesen 23 medált nyertek Buenos Airesben; ehhez jön még a csapatversenyekben szerzett 3 mix-arany- és 1 ezüstérem (így 15, 8, 4 az érmek száma), amelyeket azonban nem számolnak a nemzetek közötti éremtáblázaton. A magyar dicsőségtábla itt megtekinthető.

Itt olvasható a hétfői (10.15.), a vasárnapi (10.14.), a szombati (10.13.), a pénteki (10.12.), a csütörtök (10.11.), a szerdai (10.10.), a keddi (10.09.), a hétfő (10.08.) és a vasárnapi (10.07.) versenyek összefoglalója.

A szerdai program itt található.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)