50 milliót kerestek úszóink

50 milliót kerestek úszóink

2013. 08. 13.
Megosztás

Jelentős összegeket kerestek úszóink a világbajnokságon, illetve a rövidpályás Világkupa-futamokon: összesen 219,833 dollárt szorgoskodtak össze az elmúlt hetekben, azaz csaknem 50 millió forintot. Az oroszlánrész természetesen Hosszú Katinkáé.

A FINA immáron az 1-6. helyezettet jutalmazta a világbajnokságon. Barcelonában 15,000 dollárt ért az aranyérem, tízezret az ezüstérem, ötezret a bronz, de újdonságként a 4-5-6. helyezettek is részesülnek díjazásban (4-3-2 ezer dollár). A vébén is Hosszú Katinka vitte a prímet, remek teljesítménye 37,000 dollárt hozott a konyhára.

Ennél is komolyabb összegek nyerhetők ugyanakkor a rövidpályás Világkupa-futamokon, ráadásul a FINA az idén bevezette a részteljesímények díjazását, azaz az összetett verseny győzelméért járó 100,000 dollár mellett külön pénzalapot különítettek el az első két európai viadal összetett legjobbjainak, majd októberben jön a „közép-keleti” viadalok külön díjazása (Moszkva, Dubaj, Doha), végül a távol-keleti versenyeké (Szingapúr, Tokió, Peking).

Hosszú Katinka ennek köszönhetően máris 40,000 dollárral gazdagodott, hiszen első lett a két európai viadal összevetésében, míg Gyurta Dániel összetett harmadik helye 15,000-es különdíjazást ér.

Természetesen a világrekordok fizettek a legjobban: a 10,000 dolláros bónuszból kasszírozta a legtöbb pénzt Katinka, igaz, az általa felállított hat világcsúcsért nem kerek 60,000-et kapott, mivel a szabályok szerint egy versenyen 50,000 dollár osztható szét a rekordokért, márpedig Eindhovenben hat új csúcs született, ezért jár egy picit kevesebb neki.

Hősünk így sem panaszkodhat, hiszen kevés híján 150,000 dollárt keresett a nyár folyamán – alkalmasint még mosolygósabb lesz a nászút a Seychelles-szigeteken!

A helyezésekért járó pénzdíjak:

Barcelona 2013 - FINA vízes világbajnokság

Hosszú Katinka: 37,000 USD

Gyurta Dániel: 15,000 USD

Cseh László: 13,000 USD

Jakabos Zsuzsanna: 7,000 USD

Kapás Boglárka: 7,000 USD

Verrasztó Dávid: 2,000 USD

Rövidpályás Világkupa – Eindhoven, Berlin

Hosszú Katinka – 112,333 USD

Versenyszámok: 14,000 USD

Összesített: 40,000 USD

Világrekordok: 58,333 USD

Gyurta Dániel – 20,000 USD

Versenyszámok: 5,000 USD

Összesített: 15,000 USD

Jakabos Zsuzsanna – 3,500 USD

Kis Gergő – 1,000 USD

Verrasztó Dávid – 1,000 USD

Verrasztó Evelyn – 1,000 USD

Összesen

Hosszú Katinka: 149,333 USD

Gyurta Dániel: 35,000 USD

Cseh László: 13,000 USD

Jakabos Zsuzsanna: 10,500 USD

Kapás Boglárka: 7,000 USD

Verrasztó Dávid: 3,000 USD

Kis Gergő: 1,000 USD

Verrasztó Evelyn: 1,000 USD

(Forrás: MÚSZ, fotó: Kovács Anikó)