50 nap a rajtig - bemutatkoztak az Európa-bajnokság nemzeti támogatói

50 nap a rajtig - bemutatkoztak az Európa-bajnokság nemzeti támogatói

2014. 05. 27.
Megosztás

Ötven nappal a budapesti vízilabda Európa-bajnokság rajtja előtt sajtótájékoztató keretében mutatták be a szervezők a kontinensviadal nemzeti támogatóit, így a Magyar Villamos Művek Zrt.-t, a Közgép Zrt.-t és a Volánbusz Zrt.-t, valamint a beszállítókat. Az eseményen először hangzott el a Kovács Ákos által komponált Eb-szignál.

Beck György, a hazai sportági szövetségnek (MVLSZ), egyben az Eb szervezőbizottságának társelnöke emellett arról is beszélt a hétfői sajtótájékoztatón, hogy a magyaroknak, a szerbek és a horvátok elleni mérkőzése a legnépszerűbb, de egyébként is jól fogynak a belépők. Hozzátette, hogy jelenleg az uszodák rendbetétele zajlik, az előkészületek részeként pedig a LEN-nel, az európai szövetséggel folyamatosak az egyeztetések, képviselői rendszeres vendégei a fővárosnak.

Beck György még a Vodafone által kifejlesztett speciális vízilabdát is bemutatta: ez a piros golyó négy kis kamerát rejt magában: mind anői, mind a férfiválogatott felkészülésén végig ott lesz a csapatok mellett, és rögzíti a kemény munkát, hogy aztán egy klip készüljön a nyersanyagból a torna előtt.

Benedek Tibor, a férfi válogatott szövetségi kapitánya elmondta: hivatalosan hétfőn kezdődött a közös munka, és úgy vélte, hogy ötven nap megfelelő idő a felkészülésre. Hozzáfűzte: a következő két hét a fizikai munkáról fog szólni, majd a világligadöntőt követően még három hét marad a forma tökéletesítésére.

"Szép és látványos Eb-re készülünk" - fogalmazott a szakvezető. Merész András, a női nemzeti csapat szövetségi kapitánya hasonlóképpen bizakodó és szintén hangot adott annak a reményének, hogy a hazai Európa-bajnokságra megfelelő formában lesz együttese. Elmondta, hogy a teljes keretből már csak négyen hiányoznak, közülük ketten - Szücs Gabriella és Bujka Barbara - az elmúlt hét végén még külföldi klubcsapatukban vívtak bajnoki döntőt - amúgy sikerrel, hiszen előbbi spanyol, utóbbi görög bajnok lett.

A sajtótájékoztató keretében írta alá a megállapodást a Magyar Vízilabda Szövetség az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel, miáltal a cég a budapesti Eb legnagyobb nemzeti szponzora lett, és bemutatkozott a kontinenstorna többi szponzora és fontos beszállítója is.

Az eseményen felhangzott az Eb szignálja - amelynek szerzője a Kossuth-díjas zenész-előadóművész Kovács Ákos -, emellett bemutatták a majdan kiosztandó Európa-bajnoki érmeket is. Valamennyi medál egyéni tervezésű, a belső oldal porcelán betétet kapott, amelyen a Lánchíd látható háttérben a budai Várral és a Duna vizén lebegő vízilabdával.

Végül a kabalabéka névadó játék nyertesei vehették át megérdemelt jutalmukat: Eb-belépőket, két szerencsés nyertes azért, mert névjavaslatot küldtek, ketten pedig azért, mert szavaztak a szervezőbizottság által kiválasztott nevekre. A béka neve Alfred.

A nyitányig hátralévő félszáz nap sem múlik el játék nélkül: gyermekrajz-pályázat indul a Facebookon, valamint az 1-es sorszámú, az Eb-kabaláját ábrázoló Zsolnay porcelán étkészlet kerül árverésre – az ebből befolyó összeget a magyar pólóutánpótlásra fordítják.

(Forrás: MTI, waterpolo.hu)