50 nap múlva kezdődik a gyorsasági világkupa Szegeden

50 nap múlva kezdődik a gyorsasági világkupa Szegeden

2013. 03. 22.
Megosztás

Indul a verseny hivatalos honlapja és vele párhuzamosan a sajtóakkreditáció is. Eddig több mint 40 ország és közel 800 versenyző jelezte részvételi szándékát, vagyis minden idők legnagyobb világkupa mezőnye jöhet össze májusban Szegeden.

Már csak 50 nap és május második hétvégéjén ismét benépesül a Maty-éri pálya, amelyen utoljára 2011-ben zajlott nemzetközi kajak-kenu verseny. Abban az évben 450 millió forintból kívül-belül megújult az ország egyetlen, nemzetközi kajak-kenu és evezős versenyek rendezésére is alkalmas sportlétesítménye, de az idei esemény előtt is akad azért némitennivaló.

„A színvonalas televíziós közvetítés kedvéért ismét költenünk kell a pályára – meséli Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-KenuSzövetség (MKKSZ) főtitkára, a világkupa szervezőbizottságának vezetője. A víz felett mozgó flycamkamerák oszlopaihoz épülnek betonalapok a pálya mentén. A közvetítés lebonyolításához szükséges, a kor követelményeinek megfelelő technika nagy részét és a televíziós személyzetet idén már a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) biztosítja a rendező országok számára. Úgy tudom, a stáb 18 kamerával dolgozik majd Szegeden, szerintem a nézőknek idén sem lesz okuk a panaszra.”

Az ICF idén is szerződést kötött az Eurosport csatornával, tehát a gyorsasági világkupa futamokat a kontinens összes sportszerető nézője nyomon követheti.

„Nagyon bízom abban, hogy az Eurosport mellett a Magyar Televízió is közvetíteni fogja az eseményt, a csatornával akkor fogunk tudni legközelebb érdemben tárgyalni, ha meglesz a verseny végleges programja.A futamok lebonyolításának pontos időrendje 1-2 héten belül kiderül, ez attól is függ, hogy versenyezhetnek-e Szegeden parakenusok. Személy szerint bízom benne, hogy igen. A para-szakág a világon mindenhol, így nálunk is folyamatosan fejlődik, mert 2016-ban már szerepel a sportág a paralimpia műsorán – mondja Ábrahám Attila.
A londoni olimpiai magyar hősei mindenestre egészen biztosan ott lesznek a hazai rendezésű világkupán. Storcz Botond szövetségi kapitány fejében már körvonalazódik, hogy kik képviselhetik a versenyen a magyar színeket.

„Az idei alapozás a szokásosnál hosszabb, mert a világbajnokság csak augusztus legvégén lesz, ezért a szövetség szakmai bizottsága úgy döntött, hogy a világkupa előtt nem szervez válogatóversenyt - mondja Storcz Botond felnőtt kapitány. Ez azt jelenti, hogy a világkupára én jelölöm majd ki a keretet a 2012. évi olimpia, az Európa-bajnokság, valamint a felkészülési időszakban történt időre menések alapján. Olimpiai számokban „A” egységként azokat fogom benevezni, akik tavaly részt vettek az ötkarikás játékokon. Miután minden számban két magyar versenyző indulhat Szegeden, ezért az olimpiai számokban „B” egységként, illetve a nem olimpiai számokban azok indulhatnak a világkupán, akik április közepén a legjobb időket produkálják 2000 méteren.”

A hét elején elindult a világkupa hivatalos angol és magyar nyelvű honlapja is, az icfworldcupszeged.com címen.

Ezzel párhuzamosan elkezdődött a sajtóakkreditációs-időszak, az esemény weboldalán keresztül az újságírók egészen május 8-ig jelezhetik akkreditációs igényeiket.

(Forrás: kajakkenusport.hu)