70 éves a magyar vitorlássport egyetlen érmes egysége, a Detre-testvérpár

70 éves a magyar vitorlássport egyetlen érmes egysége, a Detre-testvérpár

2017. 03. 07.
Megosztás


Március hetedikén 70 éves Detre Szabolcs és Zsolt, az ikerpár, amely a magyar vitorlázás első és eddigi egyetlen olimpiai érmét nyerte, 1980-ban, Moszkvában. Viszonylag későn kezdtek versenyszerűen vitorlázni, előtte síeltek és a válogatottságig vitték a MAFC-ban. Síedzőjük révén kerültek be a vitorlázásba.

„Előtte nyaranta már ismerkedtük egy Kalózzal, amibe beleszerettünk és kerestük az alkalmat, hogyan tudnánk többet vitorlázni - nyilatkozott az MTI-nek Detre Zsolt. - Ez a katonaság után sikerült, akkor már 19 évesek voltunk. Viszonylag gyorsan beletanultunk, az 1972-es olimpiai válogatót már megnyertük Repülőhollandiban. Ha az ember fanatikusan csinál valamit, akkor hamar megtanulja. Végül az olimpiára nem mi mentünk, amit nem bántunk, mert még zöldfülűek voltunk."

Az 1976-as montreali játékokon a részvétel a magas költségek miatt a vitorlázás szempontjából nem kerülhetett szóba, csupán egy finndingis utazott. Az 1980-as olimpiára viszont már „teljes gázzal" készültek.

„Előtte a szakma került előtérbe, gépészmérnökként diplomáztunk, jött a családalapítás. Moszkva előtt már sportállásban voltunk, így az olimpiára tudtunk koncentrálni" - tette hozzá Detre Zsolt, jelezve, éremesélyesnek számítottak, mivel már „tíz alatt futottuk a százat".

„1979-ben a negyedik helyen végeztünk a Kieler Wochén 90 hajós mezőnyben. Akkor átkerültünk egy másik dimenzióba, megtaláltuk a sebességünket, éreztük, hogy ott a helyünk elöl" - fogalmazott.

Moszkvában két futamot is nyertek, méghozzá "utcahosszal".

„Egy bizonyos szélben baromi gyorsak voltunk. Az utolsó futam előtt az ötödik helyen álltunk, s a vezetők kérték, hogy ne vállaljunk rizikót, maradjunk az első hatban. Mi megnyertük a futamot, s a többi eredmény szerencsés alakulása következtében bronzérmesek lettünk" - elevenítette fel a moszkvai versenyt.

„Az olimpia után átalakult az életünk, kaptunk kalóriapénzt, idézőjelben profik lettünk. De bojkottos évek jöttek, lemaradtunk Eb-ről, vb-ről. Aztán az 1983-as világbajnokságon a negyedik helyen végeztünk, majd 1986-ban szintén a vb-n hetedikek lettünk" - mondta Detre Zsolt.

A kétszemélyes Repülőhollandi után átültek a háromszemélyes Solingba, amellyel a bajnoki címek mellett Eb-hatodik helyet szereztek. Aztán következett az Asso 99-es hajóosztály:

„Az Assót nagyon szeretjük, mert hasonlít a Repülőhollandira, úgy viselkedik. Ebben nyertünk Kékszalagot, illetve Eb-ezüst- és -bronzérmet. Mentünk Fa Nándival is együtt, a mai napig hívnak kapitánykodni, mancsaftolni."

Detre Zsolt arra a kérdésre, mikor születhet meg a magyar vitorlázás következő olimpiai érme, úgy válaszolt, hogy „Rióban is nagyon közelítettünk hozzá".

„A mi példánk is mutatja, hogy kell egy adag szerencse is. Mi tudtuk egymást fanatizálni, nagyon kell koncentrálni, mert ez igazán fejben dől el. Berecz Zsomborban és Érdi Máriában is benne van a lehetőség, hogy Tokióban érmet nyerjen" - vélekedett Detre Zsolt, aki elárulta, hogy nagy családi vacsorával ünneplik meg a 140. születésnapot...

(MTI, fotó: MTI/TASZSZ)