75 esztendős Szabó Tamás, a MOB korábbi alelnöke

75 esztendős Szabó Tamás, a MOB korábbi alelnöke

2018. 05. 18.
Megosztás


Pénteken ünnepli 75. születésnapját a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi alelnöke, a hazai utánpótlás-nevelés, a terhelésélettan, a terhelés-diagnosztika egyik meghatározó alakja, dr. Szabó Tamás.

Szabó Tamás 1943. május 18-án született Budapesten. Atlétaként utánpótlás-válogatott gerelyhajító volt, később sportágában edzőként is dolgozott. Sportszakmai, később vezetői, valamint tudományos pályafutása a hetvenes évek elején indult. A KSI-ben látott el különböző sportszakmai feladatokat, töltött be tisztségeket - annak igazgatója is volt -, majd 2002-től a hazai, állami utánpótlás-nevelési programokat – Héraklész-, Sport XXI. és Sportiskolai program – kidolgozó és koordináló Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet főigazgatója, annak jogutódjainak vezetője. 2012 novembere óta a Nemzeti Sportközpontok Sporttudományi és Diagnosztikai Központjának igazgatója.

Dr. Szabó Tamást - a Testnevelési Egyetem magántanárát - a MOB 2005. májusi tisztújító közgyűlésén elnökségi tagnak választották, majd a következő ciklusban, 2009 januárjától 2012 februárjáig a szervezet alelnöke volt, ez idő alatt vezette a MOB Szakmai és tudományos bizottságát is. Pályafutása során, sportvezetőként részt vett több olimpián, Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, illetve 2010-ben a szingapúri, első nyári ifjúsági olimpián is.

Ma is rendszeres előadója a sportszakmai konferenciáknak, a Magyar Sporttudományi Társaság alelnöke. A héten résztvevője volt a MOB Fair Play Bizottsága által szervezett díjátadó ünnepségnek.

Tudományos életútjáról 70. születésnapja alkalmából írtunk hosszabban.

(MOB, fotó: MOB)