75 éves lenne dr. Konrád Ferenc

75 éves lenne dr. Konrád Ferenc

2020. 04. 17.
Megosztás

Hetvenöt esztendős lenne dr. Konrád Ferenc. A vízilabdázó olimpiai bajnokunk, ezüst- és bronzérmesünk, világ- és Európa-bajnok pólósunk (a fotón középen) már öt éve nincs közöttünk. Rá emlékezünk...

A sportberkekben Konrád III. Ferencként ismert sportember 1945. április 17-én született Budapesten. 1956-tól a Budapesti Lokomotív, majd utódja a Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC), 1966-tól az Orvosegyetemi Sport Club (OSC), a Medicor OSC, majd 1980-tól a Külker SC vízilabdázója volt. Mint kortársai közül többen, úszásban és vízilabdázásban is versenyzett, de kiemelkedő eredményeit vízilabdázásban érte el. 1963 és 1976 között 178 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

Három olimpián vett részt. 1976-ban, a kanadai Montreálban tagja volt az olimpiai bajnoki címet nyert csapatnak (Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, Konrád III. Ferenc dr., Molnár Endre, Sárosi László dr., Sudár Attila, Szívós István dr.). Hat mérkőzésen játszott és ezeken egy gól lőtt. 1972-ben Münchenben tagja volt az ezüstérmet, 1968-ban, Mexikóvárosban pedig a bronzérmet szerzett vízilabdacsapatnak. 1973-ben világbajnoki, 1974-ben Európa-bajnoki címet nyert a csapattal. Nyolcszoros magyar bajnok, 1966-ban az év vízilabdázója volt. Az aktív sportolástól 1982-ben vonult vissza. A visszavonulása előtt, 1980-tól 1981-ig a Budapesti Spartacus vízilabda-szakosztályának edzője volt. 1984-től játékvezetőként tevékenykedett.

A magánéletben is sikeres volt. 1971-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen fogorvosi oklevelet szerzett. A SOTE Fogpótlási Klinika, 1974-től a Gyermekfogászati Klinika tudományos munkatársa, majd 1992-től egyetemi adjunktusa lett.

Amikor tehette, részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia rendezvényein. Aktívan segítette a lakóhelyén, a XVI. kerületben működő Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör tevékenységét.

Budapesten hunyt el, 2015. április 21-én. Sírja a Farkasréti temetőben (1/1-1-12) található.

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör kezdeményezésére, a XVI. kerületi Önkormányzat döntése értelmében, 2017 óta a Szentmihályi Uszoda a Konrád Ferenc Uszoda nevet viseli, melynek aulájában emléktábla is őrzi emlékét.

Emlékét mi is őrizzük! Nyugodjék békében!

(MOB-MOA/GyB; fotó: MTI/Petrovits László)