Harmincnyolc százalékos a készültség Rióban

75 nap múlva fellobban a láng Rióban

2016. 05. 22.
Megosztás

75 nap múlva, augusztus 5-én a megnyitón felloban az olimpiai láng Rióban, a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok alkalmával.

Aktualitás, hogy delegáció-regisztrációs megbeszélést tartott a Rio 2016 szervező bizottsága Madridban az európai olimpiai bizottságokkal. A Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László sportigazgató, riói csapatvezető és dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója képviselte.

„Szállás, ellátás, utazás, biztonság, egészségügy – úgy gondolom, a kérdések java részében megnyugtató válaszokat kaptunk, de még maradtak tisztázatlan dolgok, amikkel kapcsolatban folyamatos kapcsolatban vagyunk a szervezőkkel.”

Fábián László elmondta, hogy megfelelő ütemben haladnak a MOB előkészületei a riói ötkarikás játékokra. Az olimpiára utazó delegációk végleges regisztrációját a játékok előtt teszik meg, már Rióban.

Rióba a MOB számításai szerint közel 145 magyar sportoló utazhat. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a közelmúltban hangsúlyozta: biztos volt benne, hogy idén jelentősen gyarapodni fog a kvótások száma, a sportolók elmúlt években végzett kemény munkája most érett be, és reálisnak tűnik a 140 fölötti riói létszám.

Fontos, hogy megjelent a Magyar Olimpiai Bizottság új doppingellenes kiadványa, amely közérthetően tartalmazza a legújabb, hatályos szabályokat. Az olimpiára utazó sportolók és szakemberek a Magyar Olimpiai Bizottság székházában vehetik át a kiadványt, valamint a Magyar Antidopping Csoport (MACS) felvilágosító előadásain. Ezekre május 23-án (hétfőn), majd július elsején kerül sor a Magyar Sport Házában.

A riói kvótával rendelkező/szintet teljesítő/indulási jogot szerző/olimpián nevezhető magyar sportolók (134/132+1 fő, zárójelben a kvótát megszerzők neve):

Asztalitenisz (2): Póta Georgina, Pattantyús Ádám.

Atlétika (21 versenyző teljesített olimpiai szintet/19 versenyző nevezhető): Baji Balázs (110m gát – 13.44), Helebrand Máté (20 km gyaloglás – 1:22.38), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés – 67.36), Pars Krisztián (kalapácsvetés – 79.23), Srp Miklós (50 km gyaloglás – 4:01.44), Papp Krisztina (maraton – 2:36.59), Madarász Viktória (20 km gyaloglás – 1:30.47), Krizsán Xénia (hétpróba – 6322), Szabó Barbara (magasugrás – 1.94), Márton Anita (súlylökés – 18.94 méter), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba – 6389), Simona Staicu (maraton – 2:41.28), Csere Gáspár (maraton – 2:16.30), Szabó Tünde (maraton – 2:41.09), Józsa Gábor (maraton – 2:16.53), Rácz Sándor (50 km gyaloglás – 4:05.03), Gyurkó Fanni (maraton – 2:43.17), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás – 4:02.35), Kovács Barbara (20 km gyaloglás – 1:35.10), Erdélyi Zsófia (maraton – 2:35.34), Récsei Rita (20 km gyaloglás – 1:35.33).

Birkózás (8): Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Veréb István (szabadfogás, 86 kg), Varga Ádám (kötöttfogás, 98 kg), Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), Sastin Marianna (női 63 kg), Németh Zsanett (női 75 kg), Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg).

Kajak-kenu (17 – 8 férfi és 5 női kajakos, 4 férfi kenus): K-2 200m (Tótka Sándor, Molnár Péter), K-4 1000m (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel), K-1 1000m (Dombvári Bence), K-2 1000m (Dombvári Bence, Hufnágel Tibor), C-1 200m (Hajdu Jonatán), C-1 1000m (Vajda Attila), C-2 1000m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK-1 200m (Vad Ninetta), NK-1 500m (Kárász Anna), NK-2 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK-4 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna).

Ökölvívás (1): Harcsa Zoltán (75 kg).

Öttusa (2): Kasza Róbert, Kovács Sarolta.

Sportlövészet (8): Tobai-Sike Renáta (pisztoly), Sidi Péter (puska), Péni István (puska), Szabián Norbert (puska), Csonka Zsófia (pisztoly), Miskolczi Julianna (puska), Tátrai Miklós (pisztoly), Egri Viktória (pisztoly).

Súlyemelés (1): az Eb-n szerzett nemzeti kvóta, a szövetség dönt a Rióba utazó versenyzőről.

Szörf (2): Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára (RS:X).

Tollaslabda (1): Sárosi Laura

Torna (2): Kardos Botond/Hidvégi Vid és Kovács Zsófia/Markra Noémi (a férfi és a női tesztversenyen is mindkét tornász olimpiai kvótát érő helyen végzett, de a szabályok értelmében csak egyikük vehet majd részt az olimpián).

Triatlon (4): ifj. Faldum Gábor, Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit.

Úszás (27 versenyző teljesített „A” szintet/a nevezhető versenyzők száma a szövetség döntésétől függ): Takács Krisztián (50m gyors – 21.89), Bernek Péter (200m gyors – 1:47.43; 400m gyors – 3:46.29, 1500m gyors – 15:11.05; 400m vegyes – 4:16.24), Gyurta Gergely (1500m gyors – 14:59.92; 400m vegyes – 4:14.79), Balog Gábor (100m hát - 54.06; 200m hát – 1:57.76), Gyurta Dániel (100m mell – 1:00.42; 200m mell – 2:08.58), Cseh László (100m pillangó – 50.86; 200m pillangó – 1:52.91; 200m vegyes – 1:58.17), Kenderesi Tamás (200m pillangó – 1:54.79), Biczó Bence (200m pillangó – 1:55.80), Verrasztó Dávid (200m vegyes – 1:59.59; 400m vegyes – 4:09.90), Grátz Benjámin (400m vegyes – 4:15.16), Hosszú Katinka (200m gyors – 1:55.41; 400m gyors – 4:05.75; 800m gyors – 8:31.43; 100m hát – 58.78; 200m hát – 2:06.18; 200m pillangó – 2:07.11; 200m vegyes – 2:06.12; 400m vegyes – 4:29.89), Kapás Boglárka (400m gyors – 4:03.47; 800m gyors – 8:21.40; 200m pillangó – 2:08.99; 400m vegyes - 4:40.25), Szilágyi Liliána (100m pillangó – 57.54; 200m pillangó – 2:07.05), Jakabos Zsuzsanna (200m gyors - 1:58.11, 200m pillangó – 2:07.11; 200m vegyes – 2:10.82; 400m vegyes – 4:37.38), Verrasztó Evelyn (200m gyors: 1:58.16, 200m vegyes – 2:12.32; 400m vegyes – 4:41.77), Sebestyén Dalma (200m mell – 2:26.47, 200m vegyes – 2:14.11), György Réka (400m vegyes – 4:39.36), Kis Gergő (400m gyors – 3:49.43), Késely Ajna (200m gyors - 1:58.24, 400m gyors – 4:07.90), Kozma Dominik (200m gyorson – 1:47.43), Zámbó Balázs (200m hát – 1:58.14), Földházi Dávid (200m hát – 1:58.09), Juhász Adél (800m gyors – 8:33.50), Rasovszky Kristóf (1500m gyors – 15:12.89), Burián Katalin (200m hát - 2:10.17), Bohus Richárd (100m gyors – 48.92).

Risztov Éva (800m gyors - 8:33,30) továbbá a kazanyi világbajnokság nyílt vízi 10 km-es számában elért 10. helyével névre szóló kvótát kapott Rióra.

Kvótás helyen áll a férfi 4x100m, 4x200m gyors, 4x100m vegyesváltó, a női 4x200m gyorsváltó.

Vitorlázás (3): Berecz Zsombor (Finndingi), Vadnai Benjámin (Laser Standard) és Érdi Mária (Laser Radial).

Vívás (9+1): férfi párbajtőr-válogatott (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András és Somfay Péter szerzte meg a kvótát, az olimpián egy fő tartalékként vesz részt), Knapek Edina és Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr), Márton Anna (kard), Szilágyi Áron, Decsi Tamás (kard).

Vízilabda, női válogatott (13): Gangl Edina, Czigány Dóra, Antal Dóra, Kisteleki Hanna Anna, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna Krisztina, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Kasó Orsolya szerezte meg a nemzeti válogatottnak szóló kvótát.

Vízilabda, férfiválogatott (13): Nagy Viktor, Bisztritsányi Dávid, Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, Decker Ádám, Bedő Krisztián, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Manhercz Krisztián szerezte meg a nemzeti válogatottnak szóló kvótát.

Fontos megjegyezni, hogy több sportágban – például kajak-kenuban, vízilabdában – nem névre szólnak a kvóták, hanem nemzetnek, csapatnak, vagy éppen hajóegységnek. Továbbá egy olimpiai szint teljesítése nem jelenti azt, hogy a sportoló automatikusan indul is az ötkarikás játékokon. Figyelembe kell venni azt is, hogy egy-egy adott versenyszámban – például úszás, atlétika – a szabályok értelmében hány magyar versenyző indulhat az olimpián, hiába érte el több sportolónk az adott versenyszámban az induláshoz szükséges eredményt...

(MOB)