A 28. SPAR Budapest Maraton : Részvételi rekord várható

A 28. SPAR Budapest Maraton : Részvételi rekord várható

2013. 10. 12.
Megosztás

Több mint 20 ezren neveztek, azaz részvételi rekord várható vasárnap, a 28. Spar Budapest Maraton futófesztiválon.

A jelenlegi csúcsot a tavalyi esemény tartja 19 ezer 200 résztvevővel, s - a szervezők pénteki tájékoztatása szerint - a nevezések alapján minden esély megvan rá, hogy ez idén megdőljön. Kocsis Árpád versenyigazgató azt már korábban jelezte, hogy a klasszikus, 42,195 km-es távon reményei szerint 4000 célba érőt számlálnak majd, ami szintén rekord lenne.
A fesztivál legidősebb résztvevője a 82 éves Kovács Károly lesz, aki 7 km-en indul, míg a legidősebb maratonista a 78 esztendős Kiss György.

Az eseményen négyfős váltók indulhatnak a maratonstafétán, egyéniben pedig a klasszikus táv, illetve a 7 km mellett 2,7 km-en lehet futni, illetve 2,7 km-en pedig gyalogolni. A családok számára 600 méteres futást rendeznek.

A váltók között indul a Magyar Olimpiai Bizottság "Flash MOB" váltója is: Holló Viktória, Vass Henriett, Nagy József (szakmai tagozatok osztálya) és Szilasi Ágnes (Gazdasági Igazgatóság) összeállításban.

A futók között több híresség is lesz, így például az egyaránt Kossuth-díjas Udvaros Dorottya színész és Lovasi András zenész, illetve olimpiai és világbajnok sportolók, többek között Kovács István, Vajda Attila, Benedek Tibor és Székely Bulcsú.

Egy világpremiernek is otthont ad a SPAR Budapest Maraton®.
Öt kontinens 42 országának képviseletében 59 gyerek futja le a klasszikus távot, kilométerenként egy-egy ország futójának váltásával. Az UNICEF Magyar Bizottsággal közösen hívják így fel a figyelmet a világszerte sanyarú körülmények között élő sokmillió gyermekre.
A legizgalmasabb kilométer - a 19. és a 20. km közötti szakaszon - két fiatalember közös futása lesz. A 14 éves izraeli és a 9 éves palesztin fiú szimbólikusan a Lánchídon át futják a maguk kilométerét - feltehetőleg kéz a kézben. A nevezetes váltóról és a teljes versenyről beszámol a CNN Budapestre érkezett forgatócsoportja és az Euronews is.

A gyerekek esélyeiért futnak

Ismert sportolók, olimpikonok állnak rajthoz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csapatában a 28. Spar Budapest Maraton versenyén, hogy a legszegényebb területeken élő gyerekekre hívják fel a figyelmet. A Máltai Szeretetszolgálat csapatában indul Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó, Bóta Kinga olimpiai ezüstérmes kajakos és Kálnoki Kis Attila világbajnok öttusázó.

Mi keresnivalója van egy karitatív szervezetnek egy futóversenyen? Mi kötheti össze a jótékonyságot és a maratont? A válasz nagyon egyszerű: a sport. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatot az ország legszegényebb területeire szólítja küldetése, a leszakadó közösségekben, nyomortanyákon, cigánytelepeken végzett munkájában pedig visszatérő eszköz a sport. A sport, ami célt ad a hétköznapoknak, leköti a fölösleges energiákat, közösséget épít, és közben megtanítja, hogy a sikerért kemény munkát kell végezni.

Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a szociális munka egyik leghatékonyabb eszköze a focilabda. A monori cigánytelepen létrejött focicsapat számos gyerek és fiatalember életét változtatta meg, nem mellékesen az cigánytelepet körülzáró láthatatlan falak lebontásához is hozzájárult, hiszen ma már a városból is azzal jönnek ki a cigánytelepre a gyerekek, hogy ők itt akarnak focizni. Integrációs kísérletnek ennél egyértelműbb sikere aligha lehetne…

Néhány héttel ezelőtt megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sport Egyesület, ami a legszegényebb családok gyerekeinek szeretne esélyt adni a kitörésre. Miközben a monori focicsapat már az NB II-es futsal bajnokságban vesz részt, az MMSZ SE az ország számos településén gyűjti össze a kallódó gyerekeket, hogy sportolni kezdjenek.

A 28. Spar Budapest Maraton szervezői gyűjtést hirdettek az alig két hónapja bejegyzett sportegyesület támogatására: futócipőt, sportruházatot, sporteszközöket várnak. A felajánlásokat még a verseny napján, a helyszínen is fogadják. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat váltócsapata erre hívja fel a figyelmet, a váltó tagjai azért futnak, hogy a legszegényebb családok gyerekei is kapjanak egy esélyt.


A közlekedéssel kapcsolatos vasárnapi helyzetről itt tájékozódhat.

A maratoni verseny 9.30 órakor indul a Hősök teréről.

(Forrás: MTI)