Hencsei Pál 75 éves

Hencsei Pál 75 éves

2014. 08. 23.
Megosztás

Huszonharmadik könyvének megjelenésével ünnepli 75. születésnapját a nemzetközi szinten is jegyzett olimpiakutató, az eredetileg vegyészmérnök, egyetemi tanszékvezetőként nyugdíjba vonult „nagydoktor” Hencsei Pál. A Műszaki Egyetemen 2008-ig dolgozott, de már idejében kellemes időtöltést választott: beleásta magát az ötkarikás játékok történetébe.

„1995-ben olvastam valahol egy felhívást, melyre reagálva be is neveztem egy olimpiatörténeti vetélkedőbe. Bár 1966-ban már egyszer részt vettem egy sporttárgyú vetélkedőn, csak három évtizeddel később izzott fel bennem a harci kedv. A tízfordulós területi selejtezőre még nem tudtam készülni, mivel nyáron zárva voltak a könyvtárak. Így a 24 továbbjutó közé éppen csak bekerültem a 23. helyemmel. Ősszel már jobban odafigyeltem és az egyik középdöntő harmadik helyezettjeként léptem tovább. Ezután a még versenyben lévők alakítottak háromfős csapatokat - így lettem a döntőben Surányi Péterrel és Horváth Attilával harmadik.”

- Jutalomként egyhetes, svájci utazást nyertek, amelynek középpontjában Lausanne, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság múzeumának meglátogatása volt.

„Már a vetélkedőkön is rengeteg, megválaszolatlan kérdés merült fel bennem, a NOB múzeumában tett látogatás pedig fellelkesített, nagyban fokozta kíváncsiságomat. Ezért komoly gyűjtőmunkába kezdtem. Ismételten eljutottam Lausanne-ba, ahol a NOB könyvtárában számos, a magyar olimpizmust is érintő kérdést sikerült megválaszolnom a közelmúltban elhunyt Ivanics Tiborral párban, akivel 1995 óta kitűnő partneri kapcsolatban dolgoztam együtt. Kiderítettük például, hogy Tapavicza Momcsillo és Leviczky Károly annak idején harmadik helyen végzett, e felfedezések mellett az olimpiákon szerepelt magyar csapatok pontos összeállításait, valamint gólszerzőit is egyértelműen meg tudtuk határozni.”

- Belépett a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Körbe, majd 1998-ban megjelentette első, e témakörben írt könyvét is „Olimpiai érdekességek” címmel.

„Ezt a kiadványt a mai napig is igen eredményesen működő, szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület támogatásával sikerült kiadni. Örömömre Gallov Rezső, a Nemzeti Sport akkori szerkesztője egyoldalas írásban méltatta ezt a munkát. 2005-ben 'Ötkarikás érdekességek', 2011-ben pedig 'Érdekességek harmadszor (Olimpiai kuriózumok)' címmel adtam közre a folyamatos gyűjtő munka új és még újabb csokrait.”

- A MOB gondozásában 2000-ben napvilágot látott, „Magyarok az olimpiai játékokon” című összefoglaló műben igen komoly részt vittek Ivanics Tiborral, akivel egy egészen új vonalon is elkezdtek dolgozni.

„Belefogtunk az egyes olimpiai sportágakat bemutató könyvek írásába is. A birkózókkal kezdtük, a hetedik a vízilabdázókat mutatta be a lehetséges legaprólékosabb formában. Sajnos, Tibor elvesztésével ez a vonal egyelőre elakadni látszik. Jelenleg a fővárosi kerületek olimpikonjainak összegyűjtése foglalkoztat. Ha igaz, augusztus 28-án jön ki a nyomdából az újpestiekről szóló gyűjtésem, amelyben nem kevesebb mint 530 olyan sportemberről írok, akiknek valamilyen konkrét közük volt az újpesti olimpiai sikerekhez, illetve résztvevőként eljutottak valamelyik olimpiára. Itt természetesen nem csak a versenyzők, hanem edzők, sakkolimpikonok, paralimpikonok is helyet kaptak a 420 oldalas könyv hasábjain.”

- Februárban elszenvedett, sajnálatos közúti balesetét követően 119 napig volt kórházban, s jelenleg is folynak a rehabilitációs kezelései.

„Természetesen ez a szerencsétlen eset minden szempontból rosszkor jött, hiszen párhuzamosan igen sok témában dolgozom-dolgoznék jelenleg is. Számos hazai és nemzetközi kötelezettségemnek sem tudok eleget tenni. Vegyészként leginkább a korrózióvédelemmel foglalkoztam, e témakörben is lenne mit tennem. Magyar részről hatodmagammal tagja vagyok az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társaságának (ISOH), amelynek pekingi ülésén személyesen is részt vehettem. Több szálon futó tennivalóim között a legfontosabbnak a hagyományőrzést, az olimpikonok sportpályafutásának mind jobb megismerését és a különlegességek további gyűjtését tartom a legfontosabbnak” - mondta befejezésül Hencsei Pál professzor, akinek ezúton is további egészséget, eredményes munkálkodást kívánunk.

(Jocha Károly)