A 92 éves helsinki olimpikon hazalátogatott Kanadából

A 92 éves helsinki olimpikon hazalátogatott Kanadából

2014. 02. 14.
Megosztás

Kilencven éves korában, 2011. júniusában még sokan köszöntötték a Danubius Nemzeti Hajós Egyletben Sándor (Stadler) Istvánt, a Kanadából a napokban ismét Magyarországra látogató, gyógykezelésen résztvevő, egykori olimpikont, akit eddig csak Zsitnik Béla látogatott meg. Ő is a 90. évében jár...

- Nagyon örülök, hogy még volt annyi erőm erre az utazásra - sóhajtott nagyot a telefonba Sándor István, aki tizennyolcszoros magyar bajnokként az egyetlen olyan evezős, aki valamennyi hajóosztályban bajnoki címmel büszkélkedhet.

- Sajnos, már nem tudok bot, vagy járókeret nélkül mozogni, de eddig minden hazai tartózkodásom végén jobb állapotban mentem vissza Kanadába, mint amilyenben érkezésemkor voltam. Rettentően örülök, hogy régi versenyzőtársaim közül - nem kis rábeszélésre - Zsitnik Béla meglátogatott és egy kicsit el tudtunk beszélgetni a régi, szép időkről. Többek között az 1952-es, helsinki olimpiáról is, ahol együtt eveztünk a magyar nyolcas tagjaiként.

Ha már előkerült Zsitnik Béla, egy gyors telefonhívással őt is sikerült szóra bírni.

„Sándor Pista egy igazi harcos és jó barát is volt egy személyben - hangsúlyozta az 1948-as, londoni olimpián kormányos kettesben bronzérmet szerzett Zsitnik Béla.
- Bevallom, egyre ritkábban mozdulok ki itthonról, mert minden nagyon nehezemre esik. Taxival mentem, haza pedig a fiam hozott a hotelből, de legalább láttuk egymást és szót válthattunk. "

(Forrás, fotó: jochapress.hu)