A bennmaradás a célja a női Fed Kupa-csapatnak

A bennmaradás a célja a női Fed Kupa-csapatnak

2014. 02. 04.
Megosztás

A női teniszválogatott szerdán a románok ellen kezdi meg szereplését Budapesten, a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján.

Barátosi Levente kapitány a hétfői sajtónyilvános edzésen az MTI-nek elmondta, hogy a magyarok a legnehezebb csoportba kerültek, és szerencsére a legerősebb ellenféllel kezdenek, mivel a nyitányon általában egyik csapat sincs még csúcsformában. A szakvezető hozzátette: a Párizsban vasárnap este még döntőt játszott Babos Tímea csak hétfő este érkezik haza, a csapathirdetésre pedig kedden kerül sor.

"Voltak lemondások, a briteknél nem jön a világranglistán 58. Laura Robson, ezzel együtt jó és egységes csapatot alkotnak" - jelentette ki Barátosi Levente.

A Babos Tímea (83. a világranglistán), Jani Réka-Luca (253.), Bukta Ágnes (306.) és Szlavikovics Szabina (635.) összeállítású csapat a románok után pénteken a lettekkel, szombaton pedig a britekkel találkozik a csoportmeccsek során. Valamennyi párharc 16 órakor kezdődik a Syma Csarnokban, ahol összesen 16 ország mintegy 80 játékosa lép pályára. Az összecsapásokat az M2 és a telesport.hu is élőben közvetíti.

A szombati versenynapot a hazai szövetség a magyar tenisz napjává nyilvánította, az ingyenesen megtekinthető program díszvendége a kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes és korábbi világelső, újvidéki születésű Szeles Mónika lesz.

A női csapatverseny harmadik vonalában a négy csoportgyőztes a vasárnapi rájátszásban dönt arról, melyik két együttes jut be a világcsoport II áprilisi rájátszásába. A csoportok utolsó helyezettjei ugyanakkor arról döntenek, hogy mely két csapat esik ki az euro-afrikai zóna II. csoportjába.

Magyarország legutóbb 2008-ban rendezett Fed Kupa-csoporttornát. Tavaly februárban az izraeli Eilat volt a házigazda, ahol Barátosi Levente együttese a 16 csapatos viadal ötödik helyén végzett.

A férfiak Davis Kupájához hasonlatos Fed Kupában a világcsoport és a szintén nyolctagú világcsoport II alatt a harmadik vonal már regionális felosztásban működik, itt amerikai, euro-afrikai és ázsiai-óceániai zónát hoztak létre.

Fed Kupa, euro-afrikai zóna, I. csoport:

A csoport: Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg
B csoport: MAGYARORSZÁG, Románia, Nagy-Britannia, Lettország
C csoport: Ausztria, Izrael, Szlovénia, Ukrajna
D csoport: Bulgária, Fehéroroszország, Portugália, Törökország

A magyarok menetrendje:

szerda 16.00: Magyarország-Románia
péntek 16.00: Magyarország-Lettország
szombat 16.00: Magyarország - Nagy-Britannia

A magyarok csoportellenfelei:

Románia:
Simona Halep (10. a világranglistán)
Sorana Cirstea (26.)
Monica Niculescu (54.)
Itina Camelia Begu (147.)

Nagy-Britannia:
Johanna Konta (118.)
Heather Watson (162.)
Tara Moore (211.)
Jocelyn Rae (-)

Lettország:
Diana Marcinkevica (216.)
Jelena Ostapenko (705).
Laura Gulbe (1243.)
Elizabete Emulina Darta (-)

(Forrás: MTI)