A birkózó Eb után áprilisban a kvótaszerzés a tét

A birkózó Eb után áprilisban a kvótaszerzés a tét

2016. 03. 15.
Megosztás

A rigai birkózó Európa-bajnokságon a magyarok összesen 4 érmet nyertek. A kontinensviadal nem volt kvótaszerző verseny, de visszajelzésnek megfelelt. Az Eb után a kötött- és szabadfogású, valamint a női válogatott is folytatja felkészülését az április közepén, Szerbiában kezdődő olimpiai kvótaszerző versenyekre, melyek előtt egy-egy rövid külföldi edzőtábor mellett túlnyomórészt Magyarországon készülnek majd fel a sportolók.

A női és a kötöttfogású szakág kapitányai elégedettek a két-két éremmel, hiányérzet azonban maradt bennük az Európa-bajnokságot követően, mely után a szabadfogást vezető Ritter Árpád a sikertelen szereplés ellenére is bízik versenyzőiben.

A nőknél a világbajnok Sastin Marianna 63 kilogrammban, míg a mindössze 19 éves Galambos Ramóna a - nem olimpiai kategóriának számító - 55 kilogrammban szerzett bronzérmet, így nem véletlen, hogy Gulyás István szövetségi kapitány elsősorban őket dicsérte.

"Mindketten nagyon jól birkóztak, Marianna esetében külön örömteli, hogy többek között a vb-harmadik, riói induló Tajbe Juszeint is legyőzte, méghozzá technikai tussal" - mondta a szakember, hozzátéve, hogy a még nagyon fiatal Galambos remekül küzdött a szőnyegen, kiválóan teljesített, s már eddig is úgy tervezték, hogy 53 kilogrammban Dénes Mercédesszel megosztva indulnak majd a kvalifikációs versenyeken, de mostani teljesítményével Galambos tovább erősítette csapattagságát. "Az az igazság, hogy soha nem gondoltam volna, hogy két éremmel hiányérzetem lehet majd egy világversenyen, de most egyértelműen az van, mert Barka Emesének is el kellett volna mennie a dobogóig" - mondta Gulyás a nemrég Csepelre igazolt birkózóról, aki az 58 kilós válogatottságot tavaly novemberben vívta ki Sastinnal szemben. A kapitány ugyan csalódott volt Barka korai kiesése miatt, ennek ellenére továbbra is úgy látja, hogy van esélye kvótát szerezni. Mindehhez azt is hozzáfűzte, hogy Barka Emese felkészülésén némileg változtatni kell, ám az első kvalifikációs viadalig még van öt hét, ami elég lehet.

A kötöttfogásúaknál Korpási Bálint (71 kg) és Szabó László (75 kg) állt fel a dobogó alsó fokára, ezzel pedig a csapat teljesítette a kapitányként első felnőtt világversenyén szereplő Sike András előzetes elvárásait. "Egyértelműen elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, úgy is, hogy kis szerencsével akár még szebb is lehetett volna a vége" - hangsúlyozta a szöuli olimpia bajnoka, megemlítve azt is, hogy a csapatból négy alapember, Lőrincz Tamás, Bácsi Péter, Kiss Balázs és Lám Bálint is hiányzott, igaz, más nemzetek sem feltétlenül a legerősebb csapatukkal érkeztek Rigába tekintettel a kvalifikációs versenyek közelségére. Hiányérzet csak Korpási Bálint elveszített elődöntője miatt van benne, míg a 66 kilóban, Lőrincz Tamás súlycsoportjában szerepelt Jäger Krisztián mindkét vesztes meccse bosszantotta. "Bálint elődöntője nagyon kicsin múlt, márpedig, ha ott nyer, szerintem valószínűleg az aranyérmet is megszerezte volna. Jäger Krisztián pedig az én véleményem szerint mindkét vesztes meccsét bírói hibák miatt bukta el" - mondta Sike András, aki a jelenlegi egyetlen olimpiai kvótás magyar birkózó, a 85 kilóban szereplő Lőrincz Viktor negyeddöntős búcsújának okát abban látta, hogy a ceglédi sportolónak ez volt idén az első versenye, ezért meccshiánya van még.

Ritter Árpád kapitányi bemutatkozása nem sikerült igazán jól Rigában. Mint mondta ő maga is többet várt versenyzőitől, akik közül egyedül Ligeti Dániel birkózhatott éremért, s lett végül ötödik. "Én is jobbat vártam ennél, azt hittem jobbak vagyunk már, de van még időnk dolgozni a hibákon" - értékelt az MTI-nek a versenyzőként kétszeres Eb-győztes, vb-ezüstérmes szakember, aki azt fájlalta, hogy nem mozogtak eleget a szőnyegen, nem birkóztak versenyzői, s tulajdonképpen csak Ligeti helyosztó meccsén látta azt, amit végig szeretett volna. "A délelőtti előcsatározások során Dani sem volt jó, a bronzéremért viszont nagyszerűn birkózott, nüanszokon múlt a veresége, ami nem örömteli, ám mindenképpen biztató a kvalifikációs versenyeket nézve" - mondta a szakvezető. Ritter a következő hetekkel kapcsolatban többek között azt emelte ki, hogy lesz olyan versenyzője, például Molnár József (57 kg) és Lukács Norbert (65 kg), akiknek lejjebb kell majd tartaniuk a súlyúkat, mert gyengébb szereplésükben a nagy fogyás is szerepet játszhatott. "Ennél azért sokkal jobbak voltak az utóbbi időszakban a fiúk, ennél többet tudnak, sajnálom, hogy most gyengén birkóztak" - hangsúlyozta a kapitány, hozzátéve, hogy a vb- és Eb-bronzérmes, ám Rigában hamar kiesett Veréb Istvántól is sokkal többet vár, nyolcaddöntős veresége pedig külön is bosszantja, mivel magabiztos, 3-0-ás előnyről kapott ki.

A riói olimpiára eddig Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg) szerzett kvótát. Három tornán van még lehetőség a kvótaszerzésre. EU-kvalifikáció: április 15-17., Zrenjanin (2 kvóta/súlycsoport), 1. világkvalifikáció: április 22-24., Ulánbátor (3), 2. világkvalifikáció: május 6-8. Isztambul (2).

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)