A budapesti Universiade mintegy 29 milliárd forintba kerülhet

A budapesti Universiade mintegy 29 milliárd forintba kerülhet

2013. 09. 19.
Megosztás

A 2019-re tervezett budapesti Universiade rendezési költsége mintegy 29 milliárd forint lehet - írta a Népszabadság.

A lap szerdai számában Kiss Ádám, az Egyetemi-főiskolai Sportszövetség elnöke elmondta: sok összetevője van a költség kérdésének, így egyelőre pontos választ nem lehet adni rá. Az elnök mai árakon a rendezés költségeit 20-22 milliárd forintra becsülte, amit mintegy 7 milliárd forinttal (23 millió euró) növelhet a nemzetközi szövetségnek fizetendő jogdíj.

„Mindez azonban további tárgyalások függvénye” - tette hozzá.

Szavai szerint a költség zöme költségvetési forrásból származna. A szövetség célja, hogy a befektetés egy része az azonnal befolyó összegekből - támogatás, részvételi és jogdíj -, másik része pedig közvetetten, egy-két éven belül megtérüljön.

Szólt arról is, hogy az olimpiai falu kérdését szociálisbérlakás-programmal összekötve tartaná megoldhatónak, s erre Budapesten több terület is szóba jöhet. Megemlítette például a bezárásra ítélt józsefvárosi kínai piac helyét. A VIII. kerület polgármestere a falura vonatkozóan szándéknyilatkozatot adott a szövetségnek - tette hozzá.

(Forrás: MTI)