A CAS elutasította a 2004-es olimpiai bajnok fellebbezését

A CAS elutasította a 2004-es olimpiai bajnok fellebbezését

2013. 05. 23.
Megosztás

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította Murofusi Kodzsinak, a 2004-es olimpia kalapácsvető bajnokának fellebbezését, melyet azért nyújtott be, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kizárta a versenyzői bizottságból.

A NOB szerint a londoni játékokon harmadik nehézatléta a kampány során megsértette a szabályokat. A CAS szerdán elsősorban azzal indokolta a NOB döntésének megerősítését, hogy a Japán Olimpiai Bizottság nem tett eleget a vonatkozó szabályozásoknak.

Tavaly augusztusban négy megüresedett helyre lehetett pályázni a sportolói bizottságba, s a választás után Murofusi mellett a tajvani tekvondós, Csu Mu-jen tagságát is törölte a NOB.
A versenyzői bizottságnak így Danka Bartekova, James Tomkins, Kirsty Coventry és Tony Estanguet lettek a tagjai.

(Forrás: MTI)