A ceglédi judoműhely és a kézilabdaakadémia átvette A hónap műhelye-díjat

A ceglédi judoműhely és a kézilabdaakadémia átvette A hónap műhelye-díjat

2017. 08. 04.
Megosztás


Pénteken átvette a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat a Ceglédi VSE judoszakosztálya, s szintén először részesült elismerésben a csapatsportok kategóriában a Nemzeti Kézilabda Akadémia is. A közönségdíjat és a százezer forintos vásárlási utalványt a KSI vízilabdázói nyerték.

A Ceglédi VSE kiváló júniusi teljesítményéért elismerésben részesülő cselgáncsszakosztálya, valamint a negyedévente díjazott csapatsportok kategóriában, a 2017 második negyedévében nyújtott produkciójával győztes Nemzeti Kézilabda Akadémia, egyaránt első alkalommal érdemelte ki a díjat és az azzal járó, fél-félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjat, s vele a százezer forint értékű utalványt, egy a korábbiakban már többször is elismert egyesület, a KSI SE vízilabdázói nyerték.

A ceglédi júdósok esetében kicsit a szerencse is besegített, hiszen az utolsó pillanatban kerültek A hónap műhelye-díj júniusi jelöltjei közé az egyéni sportágak kategóriában. A szakosztály versenyzője, Özbas Szofi a hónap utolsó napján nyert ifjúsági Európa-bajnoki címet az 52 kg-ban a litvániai Kaunasban. Ezen a viadalon, klubtársa, Klein Dorina is pontszerző helyen zárt: a 44 kilósok versenyében a hetedik helyen végzett. A szakosztály a fiatalabbak mezőnyében is remekelt, a győri Európa Kupa versenyen öt ceglédi serdülőjudoka nyakába akasztottak bronzérmet.

A csapatsportokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó műhelynek negyedévente odaítélt díjat a Nemzeti Kézilabda Akadémia kapta, az elmúlt idényben mutatott kiváló eredményei elismeréseként. A balatonboglári egyesület csapatai szinte taroltak, különösen a leányok között. A juniorok százszázalékos eredménnyel nyerték meg a korosztályos bajnokságot, az ifjúságiak szintén bajnokok lettek, igaz, nekik becsúszott egy vereség is a hosszú menetelés során, míg a serdülők a Győr mögött lettek másodikak a kiemelt bajnokságban. A fiúk az ifjúságiak és a kiemelt serdülők sorozatában egyaránt ezüstérmesek lettek, így összesítésben két első és három második hellyel büszkélkedhetnek a bogláriak.

Ezúttal is sok jelölés érkezett. A szavazólapra felkerült öt-öt műhelyt a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium választotta ki a jelöltek teljesítménye alapján. A helyezésekről a kuratórium és a közönség közösen döntött. A közönségszavazást és az azzal járó 100 ezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt ezúttal a KSI SE vízilabdázói nyerték.

Az egybegyűlt sportolókat és sportvezetőket Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője köszöntötte, aki a díj négy és fél éves múltjára visszatekintve elmondta, ma már minden nyertest jogos büszkeséggel tölthet el, ha győztesként fut be ebben a versengésben. Az átadó ceremónia ezúttal csúszott picit a fiatalok szúfolt versenynaptára miatt, idén júliusban kiemelkedő sportesemények zajlottak szerte az országban. A Győrben megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a díjazott sportolók közül jónéhányan voltak főszereplők.

Fábián László, a MOB főtitkára is az EYOF jelentőségét hangsúlyozta, ahol tíz sportág legjobb ifjúsági versenyzőinek nyílik lehetőségük egy, az ötkarikás játékokhoz nagyon hasonló szervezésű és hangulatú eseményen való részvételre. Ez az élmény a későbbiekben további motivációként szolgálhat ahhoz, hogy felnőttolimpián is sikeresen szerepeljenek. „A MOB nevében meg tudom erősíteni, hogy a magyar utánpótlás-nevelés az állami támogatásnak, a kiváló szakembereknek és a klubok színvonalas munkájának köszönhetően, nagyon biztos alapokon áll. Remélem az itt megjelent fiatalok, ugyanezzel a lendülettel folytatják pályafutásukat a felnőttek között is” – emelte ki Fábián László.

Vas Gábor, a Decathlon Magyarország sportigazgatója szerint szponzorként koránt sincsenek egyedül a magyar sport támogatásában, s büszkék erre a szerepükre. A díjazottak mindig elégedetten távoznak üzleteikből, a korábbi 53 díjátadó kapcsán egyetlen nyertesnek sem jelentett problémát elköltenie a megnyert összeget. „Bár a siker kovácsai ti vagytok, soha sem szabad megfeledkezni azokról, akik mögöttetek és mellettetek állnak. A szülőkre, edzőkre, klubokra s bizony az ellenfelekre is gondolok” – köszöntötte a megjelent ifjú sportolókat a sportigazgató.

A díjazottak részéről először Bíró Norbert, a Ceglédi VSE cselgáncsszakosztályának edzője mutatta be egyesületét, és a terveikről szólva reményét fejezte ki, hogy a jövőben is többször nyertesként ülhetnek ebben a teremben a tanítványai. Azt mondta, a 40 éves klubban három edző irányításával közel hetvenen cselgáncsoznak; sikerük titka, hogy minden korosztály képviselve van. Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője köszönte meg a díjat, és beszélt arról, hogy Balatonbogláron ragaszkodnak a négy évvel ezelőtti alapítási elvhez, vagyis a minőségi utánpótlás-neveléshez. Ezt támasztják alá az eredményeik is, hiszen a rövid időszakban tizenkét bajnoki címet nyertek a különböző bajnokságokban, és 67 játékosuk mutatkozott be a korosztályos válogatottakban. Tizennégy szakedzőjük összesen 140 diákot készít fel.

A közönség kedvencei a KSI vízilabdázói voltak, akiket Zsoldos Péter, az egyesület ügyvezető elnöke képviselt. A sportvezető elismerte, hogy ezúttal is kampányoltak a szülők és barátok között a szavazatokért, hiszen a Decathlon-utalvány mindig hasznos a versenyzőiknek. Mivel a KSI köztudottan alapvetően utánpótlás-neveléssel foglalkozik, s a lehető legmagasabb színvonalon, nem véletlen, hogy klubja képviseletében a legutóbbi díjátadón is a meghívottak között szerepelt. S talán a legközelebbin is, elnézve sportolóik zsúfolt versenynaptárát…

A szavazás végeredményét ITT találhatják. A hónap műhelye díj folytatódik, augusztus 5-ig a júliusi teljesítmények alapján lehet jelölni. A közönségszavazás augusztus 10-én kezdődik.

(utanpotlassport.hu-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)