A célba érés a magyarok célja a Dakaron

A célba érés a magyarok célja a Dakaron

2013. 12. 06.
Megosztás

A január 5-én kezdődő Dakar-ralin rajthoz álló egyetlen magyar csapat tagjainak legfőbb célja az, hogy teljesítsék a versenyt, s célba érjenek január 18-án a chilei Valparaisóban.

Az Uniqa Sandlander Team csütörtök esti búcsúztatóval egybekötött sajtóbeszélgetésén Sebestyén Sándor, az autós trió pilótatagja felidézte pályafutása kezdeti szakaszát, s azt mondta, mivel ez lesz a harmadik Dakar, amelyen elindul, pontosan tudja, hogy mennyire nehéz verseny vár rájuk.

"A legfőbb cél egészségesen hazaérni, az eredmény szempontjából pedig egyáltalán nincs rajtunk nyomás" - mondta a Toyota Land Cruiserrel induló versenyző, akit navigátorként Bognár József kísér el, hozzájuk pedig Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó csatlakozik.

"Ez lesz az első Dakarom, gyakorlatilag a felkészülésem részeként tekintek rá, egyben egy gyermekkori álmom teljesül azzal, hogy részt vehetek a viadalon" - mondta Ungvári Miklós.

Sebestyén Sándor hozzátette, saját kategóriájában természetesen a lehető legjobb eredményt szeretné elérni, de egyelőre az első szakasszal foglakozik, ugyanis az etapokra napról napra készülnek.

A quadosok mezőnyében induló Somfai Mátyás - aki az első magyar quados lehet, aki célba ér - arról beszélt, hogy az idei év eleje óta készül a Dakarra, az egész esztendőt feláldozta annak érdekében, hogy minél jobban teljesítsen Dél-Amerikában.

"Többek között Marokkóban, 60 Celsius-fokos melegben is edzettem, navigációt, motorozástechnikát tanultam, igyekeztük lemodellezni a Dakaros szituációkat, emellett itthon több futó és kerékpáros maratoni versenyen is részt vettem" - nyilatkozta Somfai.
A csapat bemutatta Horváth "Laller" Lajost is, aki már a 2015-ös Dakarra készül, jövőre vele egészül ki a magyar alakulat.

(Forrás: mti)