Műtétre nincs szükség, de Pars Krisztiánnak gyógytornára van szüksége

A címvédő Pars Krisztián a negyedik legjobb dobással döntős

2016. 08. 17.
Megosztás



Szerdán két csoportban kvalifikáltak a kalapácsvetők a fináléra a riói olimpián. Pars Krisztián ugyan nem dobta meg a 76.50 méteres selejtezőszintet, de a negyedik legjobb eredménnyel bejutott a pénteki döntőbe.

Már az első csoport selejtezőbeli eredményei hatalmas meglepetéssel szolgáltak. Az olimpia legnagyobb esélyese, a lengyel Pawel Fajdek kezéből a harmadik dobásra csak 72 méterre repült a kalapács, s ezzel csak a hetedik legjobb eredményt érte el az A-csoportban. Már ekkor látszott, hogy ezt az eredményt a következő csoportban többen is túlszárnyalják. A selejtezőszintet ebből a csoportból senki sem érte el.

A B-csoportban már az első sorozat után heten túldobták Fajdek teljesítményét, így az idén tíz alkalommal is 80 méter felett dobó lengyel atléta elbúcsúzhatott a finálétól. Nem úgy Pars Krisztián, aki elsőre 73.54 méterre repítette a kalapácsot, majd másodikra 75.49 méterrel bebiztosította helyét a pénteki döntőben. Harmadik dobására már nem is állt a dobókörbe. A selejtezőszintet csupán ketten, a lengyel Wojciech Nowicki (77.04) és a fehérorosz Ivan Tsikhan (76.51) teljesítette. Pars teljesítményét még a tadzsik Dilsod Nazarov (76.39) múlta felül.

„Ebben az évben egy versenyre készültünk, ez az olimpia. A selejtezőben a 75 méter körüli szintet akartam hozni, hogy be tudjak kerülni a döntőbe, hogy mi lesz ezután, fogalmam sincsen” – nyilatkozott Pars Krisztián. Hozzátette: meg kellett ismernie a dobókört, mivel eddig egy gyorsabb körben edzettek, az Olimpiai Stadioné viszont lassabb. „Már két-három hete ebben a 75 méteres formában vagyok, illetve nem mondanám formának... Nem az az önmagam vagyok, aki voltam másfél-két éve. A sebességi indulást a dobásnál meg kell találnom. Nagyon fontos, hogy a lábam mennyire tud gyorsan forogni. Ha nem tud, akkor sokkal több erőt kell vinnem a lábam fordítására, minthogy hajtsam a szert” – fogalmazott.

A döntővel kapcsolatban nem kívánt jóslatokba bocsátkozni. „Eddig mindig volt olyan, hogy azt tudtam mondani, reális esélyem van erre vagy arra, most nem tudom.”

A kalapácsvetés döntőjét magyar idő szerint szombaton hajnali 2.05 órakor rendezik.

(MOB-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)