A Coop - Együtt az egészségért! - programja Jász-Nagykun-Szolnok megyébe érkezett

A Coop - Együtt az egészségért! - programja Jász-Nagykun-Szolnok megyébe érkezett

2013. 06. 01.
Megosztás

Fontos, hogy legyenek versenyképes magyar kereskedőláncok a külföldiek mellett – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön a COOP üzletlánc Együtt az Egészségért! 2013 programsorozatának karcagi állomásán.

A rendezvénysorozat középpontjában az egészséges táplálkozás, a mindennapos testmozgás és a megelőző szűrővizsgálatok népszerűsítése áll. Az esemény keretében a COOP üzletlánc által kiírt rajzpályázat győztesét is kihirdették Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
A COOP üzletlánc, a társadalmi felelősségvállalást erősítő korábbi kezdeményezéseinek folytatásaként 2013-ban egy új ügy képviseletét vállalta fel azzal, hogy május 8-án útjára indította az „Együtt az egészségért!” 2013 elnevezésű programsorozatot. A közel 2 hónapig tartó programsorozat fővédnökségét Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere vállalta. Együttműködő szakmai partnerek: az olimpiai mozgalom hazai zászlóvivője, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), az egészséges táplálkozás szakértője, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) valamint világviszonylatban is egyedülálló, orvosi szűrőkamionnal rendelkező Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020.

„Célunk, hogy az egészséges táplálkozást, a mindennapos testmozgást és a szűrővizsgálatokkal történő megelőzés fontosságát állítsuk fókuszba” – mondta Rédei István. A CO-OP Star Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: a COOP elkötelezett amellett, hogy biztonságos hazai élelmiszert nyújtson vásárlóinak és tegyen az egészséges családokért.

A COOP az egészség és a sport népszerűsítésén túl igyekszik az egész társadalom, azon belül saját dolgozói és vásárlói javára működni. A cégcsoport országszerte jelentős munkáltatónak számít, működése révén a nők, azon belül is a kisgyerekes édesanyák egyik kiemelt foglalkoztatója. A hazai részmunkaidős foglalkoztatás részaránya ma még számos fejlett országgal összehasonlítva nagyon alacsony. „Arra törekszünk, hogy ezzel a kedvező foglalkoztatási formával az aktív nők gyermekvállalását, valamint a kisgyermeket nevelő nők munkába való visszatérését segítsük. A kismamáknak széles körben részmunkaidős foglalkoztatási lehetőséget biztosítunk, és természetesnek tartjuk, hogy az újra dolgozni akaró nőket visszavárjuk dolgozóink közé” – tette hozzá Rédei István.

„Példaértékű a COOP, mint magyar üzletlánc által indított programsorozat, amely a magyar emberek egészségéért kíván tenni úgy, hogy kiváló minőségű, és hazai élelmiszereket forgalmaz” – jelentette ki a rendezvényen Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter, aki maga is Karcag szülötte, hozzátette: „ezek az élelmiszerek frissek, jóízűek, az életünk részei, versenyképesek és megállják a helyüket a piacon. Fontos, hogy legyenek olyan magyar kereskedőláncok, amelyek versenyképesek a külföldiekkel szemben.”

Örömteli, hogy a COOP a társadalmi felelősségvállalás jegyében egybehívja a település lakosságát, és segítő kezet nyújt abban, hogyan vehetünk részt különböző szűrőprogramokban – jelentette ki Kállai Mária. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kiemelte azt is, hogy a családokon keresztül sok gyermeket ér el az egészség üzenete. „Fontos, hogy a gyerekek is megtanulják az egészségtudatosságot, és ebben a szülőknek kell példát mutatniuk.”

A képen: Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója, Dr. Kállai Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok és világbajnok kajakozó, Kovács Szilvia, Karcag Város alpolgármestere, Dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter, Benedek Tibor, a Magyar Férfi Vízilabda- Válogatott szövetségi kapitánya

A sport nem csupán a testmozgás miatt fontos, hanem azért is, mert növeli az akaraterőt, hozzásegít az élet nagy céljainak eléréséhez – mondta el az eseményen Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó. „Amit beleteszel, azt vissza is kapod” – tette hozzá. A Magyar Férfi Vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya egyúttal kiemelte: fontos segítség az is, hogy a COOP évek óta támogatója a magyar olimpiai csapatnak, és ezzel számos magyar sportsikerhez járult hozzá a cégcsoport.

„A COOP az „Együtt az egészségért!” 2013 programot februárban egy gyermek-rajzversennyel nyitotta meg, amely a program három pillére közül a mozgáshoz kapcsolódott. A „Szeretsz mozogni?” elnevezésű rajzversenyben részt vevő 8-12 éves gyerekeket arra kértük, hogy rajzolják le, mit jelent nekik a sport, hogyan, mit mozognak az iskolában, a barátaikkal. A pályázat célja az volt, hogy a felnövekvő generáció aktív, sportos életre nevelését segítsük, méghozzá úgy, hogy a nyertesek iskolája is részesüljön a nyereményekből, ezáltal az értékes sporteszközök még szélesebb körhöz juthatnak el” – foglalta össze Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatósági elnöke, a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója.

Több mint 7000 rajz közül a grafikus-festő-képzőművész szakemberekből álló zsűri a képi ábrázolás eredetisége és a megformálás színvonala szerint válogatott: az erőteljes, bátor kompozíciókat, a merész, de harmonikus színhasználatot értékelte. Ezen szempontok szerint több napos munkával válogattak ki megyénként 3-3 rajzot a döntőbe. Ezek az alkotások felkerültek a www.coop.hu weboldalra, ahol egy több mint 2 hétig tartó közönségszavazás során dőlt el, hogy kik kapják iskolájukkal együtt a nyerteseknek járó értékes sportfelszereléseket.

A szavazók – az alkotókhoz hasonlóan – igen aktívak voltak, több mint 60 000 szavazat érkezett az 57 rajzra. A rajzpályázat lezárásaként a nyertes pályamunkáért Jász-Nagykun-Szolnok megyében Varga István tiszaföldvári tanuló 20.000,- Ft értékű sportszercsomagot vehetett át, iskolája pedig 200.000,- Ft értékű sportszertámogatásban részesült.

(A felső képen balról: Dr. Rédei István, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja, a CO-OP Star Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dankovics Gergely, a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogram programigazgatója, Kovács Szilvia, Karcag Város alpolgármestere, Dr. Kállai Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter, Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója)