A Dunaferr kajak-kenusai átvették A hónap műhelye díjat

A Dunaferr kajak-kenusai átvették A hónap műhelye díjat

2014. 09. 04.
Megosztás

A többszörös ifjúsági világelső kenus, Hajdu Jonatánnal közösen, a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának képviselői a júliusi eredmények alapján megérdemelve átvették a félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalvánnyal járó, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat csütörtökön a MOB székházában. A közönségdíjat a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület vitte...

"A tizenkilencedik díjátadó különlegessége, hogy a díj történetében negyedszer fordult elő, hogy kajak-kenu szakosztály nyert. A győriek kezdték a sort, majd Dunafüred és a KSI következett, most a dunaújvárosiak nyertek. A Dunaferr is csúcsot döntött, korábban a röplabdázókat díjazták, most másodízben nyertek a dunaújvárosiak" - mondta bevezetőjében Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu kiadója, a MédiaBook ügyvezetője, aki utalt a magyar utánpótlásnak az ifjúsági olimpián, Nanjingban elért sikereire, ahol a kajakosok két ezüstéremmel járultak hozzá a magyar éremkollekcióhoz.

A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében dr. Bartha Csaba arról beszélt, nem véletlen, hogy a kajak-kenu sport fiatal képviselői nem először nyernek, hiszen a sportág elitjében nem csak a felnőttek, hanem az utánpótlás-korúak tekintetében is jelen vagyunk. A sportigazgató-helyettes méltatta a MOB koordinálásával működő Kiemelt Edző Programot, melyben a nemzetközileg is legsikeresebb szakemberek vesznek részt, köztük jelentős számban a kajak-kenu sportág képviselői.

"Nagyon örülök a második dunaújvárosi sikernek" - kezdte Vas Gábor, a Decathlon sportigazgatója. "Az eredmények alapján ők is azokhoz a műhelyekhez tartoznak az országban, ahol nap mint nap minőségi, kiemelkedő utánpótlás-nevelő munka folyik. Komoly célok vannak az itt sportoló gyermekek előtt, bízom benne, hogy a Decathlon által felajánlott utalvánnyal hozzá tudunk járulni a célok megvalósításához" - fogalmazott a sportszerforgalmazó cég vezető képviselője.

"A Dunaferr abszolút megérdemelte a díjat! Évtizedek óta nagyon sikeres szakosztály, mely az utánpótlás-nevelés terén is kiveszi részét. A szövetséghez tartozó több mint száz klub között is az élen járnak, a legjobbak közé tartoznak. Itt sportol Jonatán mellett Vass András is, hogy néhányat említsek. A kenus eredmények hozzám különösen közel állnak" - mondta a szakág többszörös világbajnoka, Hüttner Csaba, aki kiemelt néhány további, klubhoz köthető "nagy nevet", az olimpikon kenus Pálizs Attilát - a MOB munkatársát -, Kárász Annát és a világbajnok kajakos Benedek Dalmát. "Az utánpótlás mellett a felnőttek nevelésében is eredményesek. Na és ne feletsük el, hogy az ifjúsági olimpián induló Koleszár Zoltánnak a dunaferres Hajdu Jonatán vívta ki az ötkarikás kvótát" - tette hozzá a szövetség utánpótláskapitánya.

A díjazott szakosztály igazgatója elmondta, Dunaújvárosban megbecsült helye van a sportnak, ezen belül a kajak-kenunak, ami az egyik sikerágazat. A település korábban a sport városaként is aposztrofálta magát. "Óriási megtiszteltetés, hogy a több mint száz egyesület közül most elnyertük a díjat. Végre egyforma sportruházatban jelenhetünk meg a versenyeken, eseményeken. Külön köszönöm a csapatnak, mely mögöttünk áll, na és az edzőknek a munkáját! - fogalmazott Pető Zsolt.

Hajdu Jonatán az ifjúságiak között tavaly kétszer is a világ legjobbja lett, a kenus a szegedi vébén idén duplázott: C1 1000 és C1 200 méteren is győzött, sőt, C2 1000 méteren ezüstérmet is bezsebelt. Említeni kell a szintén kenus Vass András nevét is, aki még tavaly ifi világ- és Európa-bajnok lett, de a felnőttek közt szintén névjegyet osztott világbajnoki bronzérmével.

A héraklész-díjas Hajdu természetesen hosszú távon már olimpiára készül, s mint mondta, a felnőtt sikerekhez kiváló állomások a korosztályos eredmények. "A rengeteg edzésmunka mellett kevés szabadidőm van. Egy ifi válogatott akár évi tizenkét hetet edzőtáborozhat, ha meg otthon vagyok, heti tizenegyet edzem. Szeretnék a felnőttek közt minél hamarabb vébé-részetvevő lenni, aztán előbb-utóbb a legjobb akarok lenni! - mondta magabiztosan Jonatán, aki azt is elárulta, a sportszerutalványt legszívesebben a konditerem fejlesztésére költené, hogy egy-egy izomcsoportot még tökéletesebben tudjanak kidolgozni.

A Dunaferr SE utánpótlásedzői: Molnár Gergely, Hubik András és Weixl Mónika.

A szakosztályról, annak júlisui eredményeiről és a díjról bővebben a kapcsolódó cikkünkben olvashat.

Az Utanpotlassport.hu videója (Szegő Tibor):

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő – és ez év eleje óta százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazott – közönségszavazás győztese a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület lett.

A klub részéről Grigorov Leila elmondta, az egyesületben 50-60 asztmás és gerincproblémás gyermekkel foglalkoznak. A szűkös lehetőségek mellett - 19 méteres medence - tíz éve versenysporttal is foglalkoznak, kis létszám mellett. "Büszkék vagyunk a hatvan országos bajnoki címünkre és Juhász Andreára, aki kétszáz pillangón Európa-bajnok lett a korosztályában. Jó helyre került a százezer forint" - hangsúlyozta a szakmai stáb részéről Grigorov Leila.

Az augusztusi teljesítmények alapján szeptember 5-ig itt lehet jelölni „A hónap műhelye”-díjra.

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter)