A fair play szellemében töltötték napjukat a szlovák olimpiai tábor lakói

A fair play szellemében töltötték napjukat a szlovák olimpiai tábor lakói

2014. 07. 24.
Megosztás

A Szlovák Olimpiai Akadémia nemzetközi táborának diákjai a korábbi napok tátrai barangolásai után a fair playjel ismerkedtek szerdán. A magyar fiatalok a délutáni faültetésben is részt vettek.

"Az olimpiai táborban gazdag programok vártak ránk szerdán is. A gyerekek nagyon élvezik, hogy amellett, hogy a szervezők megmozgatják őket, újabb és újabb sportágakkal ismerkednek meg nap mint nap, valamint elméleti előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon ismerkedhetnek meg az olimpiai mozgalommal, az olimpiai eszmével. Szerda délelőtt a fair playé volt a főszerep. A Nemzetközi Fair Play Bizottság vezetőségének tagja, dr. Kamuti Jenő egyik "kollégája", Révész Katalin tartott előadást az öt résztvevő ország fiataljainak. Beszélt a fair play szellemiségéről, annak értékeiről, a becsület sportban betöltött szerepéről. Az előadást egy, a témában meghirdetett rajzverseny követte, majd vízi játékok következtek, melyet nagyon élveztek a kisdiákok" - tájékoztatott a Magas-Tátrából dr. Jakabházyné Mező Mária csapatvezető, majd a délutáni programról is beszélt.

"Ebéd után az ókori játékok történetéről, Olympiáról, az akkori sportágakról egy eperjesi történész-tanárnő beszélt a fiataloknak. Hogy a mozgás is meglegyen, egy tornateremben játékos és tréfás sport- és váltóversenyekre került sor. Este az elmaradhatatlan úszást is beszúrtuk a programunkba. A nap egyik legemlékezetesebb pillanata talán az volt, amikor a szálloda mögötti hegyoldalban a néhány évvel ezelőtti tátrai szélvihar okozta károk enyhítésére, minden ország elültetett egy fenyőfát" - tette hozzá a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

A nemzetközi tábor magyar diákjai: Isztl Patrícia és Gulyás Lili a Csik Ferenc Iskolából, valamint Kopcsik Patrik Zsolt és Bódy Botond a Csanádi Árpád Iskolából.

(MOB/VF)