A fenntarthatóság jegyében: beköltöztek az egykori olimpiai faluba

A fenntarthatóság jegyében: beköltöztek az egykori olimpiai faluba

2013. 11. 27.
Megosztás

Londonban elfoglalták új otthonukat az új East Village első lakói, miután befejezték az első két lakóépület átalakítását. A 2012-es olimpián 23.000 sportolónak és résztvevőnek otthont adó terület óriási átalakításon ment keresztül és az utóbbi évben egyszerű alvóhelyből családok valódi otthonává változott.

Közel 50 új lakó költözhet a hét végéig újonnan átalakított saját, osztott tulajdonú vagy bérelt lakásába, a megfizethető lakhatási feltételeket nyújtó "Triathlon Home" vagy "Get Living London" elnevezésű lakóépületek egyikében.

„Nagy örömmel fogadtuk az első lakókat, akik már új otthonunkban élhetnek, azzal a több száz szomszéddal, akik a következő hetekben, hónapokban költöznek majd be” - mondta el a Triathlon Homes ügyvezető igazgatója.

London polgármestere, Boris Johnson üdvözölte az első lakókat. „A 2012-es olimpia egyik legnagyobb öröksége, hogy több ezer új otthont tudtunk létrehozni. Biztos vagyok benne, hogy az Olimpiai Park körül épült új lakóterület, a főváros egyik legnépszerűbb lakóhelye lesz” - nyilatkozta a városvezető.

A következő néhány hétben mind a 401 otthonba beköltöznek új lakóik, akik az egyszobástól a teraszos, télikertes nagyobb lakásokig, széles kínálatból választhattak magunknak és családjuknak új lakhelyet.

A fenntarthatóság fontos eleme a NOB sportpolitikájának, Thomas Bach elnöki tevékenységében is kiemelt feladatként szerepel. Az október végén megrendezett 10. NOB Sport és Környezet Világkonferencián is kitüntetett figyelmet kapott a terület. A fenntarthatósággal a létesítmények tekintetében a cél az, hogy minél kevesebb ráfordításból, tartós és többfunkciós épületek jöhessenek létre az olimpiai játékok hozományaként. Ebben a szemléletben készül Rio a 2016-os játékokra és készült Szocsi is a hamarosan, februárban startoló téli olimpiára.

(Insidethegames.biz)