Liu Shaolin Sándor nagyot robbantott Sanghajban

A férfi váltó ötödik, a női hatodik az első kvalifikációs világkupán

2017. 10. 01.
Megosztás


Vasárnap a harmadik egyéni táv, az 1000 m és a két váltó küzdelmei maradtak hátra a budapesti rövidpályás gyorskorcsolya világkupa versenyeiből. Az egyéni távon Jászapáti Petra és Liu Shaolin Sándor a tízedik helyen végzett, a férfi váltó ötödik, a női váltó hatodik lett.

Az 1000 m negyeddöntőben Jászapáti Petra harmadik helye idővel továbbjutást jelentett a számára. Az elődöntőben a magyar korcsolyázó mindent megpróbált, hogy bejusson a fináléba, még vezetni is vállakózót egy kis ideig, végül ötödik lett. Ez ezen a távon összesítésben a tízedik helyet jelentette a számára.

Liu Shaolin Sándor már sokadszor a futama utolsó köreiben vette át a vezetést, s jutott be a legjobb 10 közé az első helyen. Ugyanez nem sikerült öccsének, Shaoangnak, aki a célegyenes bejáratánál a második helyről korcsolyázott rá az egyik jelölő bójára, elesett, így csak hatodik helyen ért célba, kiesett a további küzdelmekből.

Liu Shaolin Sándor az elődöntőben körről körre előrébb kapaszkodott. A szám világcsúcstartója, a koreai Hwang Dae Heon kívülről előzve állt az élre. A magyar korcsolyázó szerette volna megszerezni a vezető pozíciót, de kezét használva kibillentette a koreait. A bírók a futam végén a magyar versenyzőt kizárták, a koreait pedig bejuttatták az A döntőbe. Ezzel a magyarok szereplése az 1000 méteres távon befejeződött.

A két magyar váltó a nap utolsó két futamában a B döntőben szerepelt. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos volt, hogy minél előrébb végezzenek a nők és a férfiak is.

A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra összeállítású 3000 m-es váltó az elődöntőkben történt kizárások miatt csak a franciákkal vette fel a harcot. A végig fej-fej mellett haladó két gárda között ezred másodpercek döntöttek a franciák javára. A magyar négyes hatodik lett összesítésben.

A férfiak 5000 m-es B döntője, ahol a Burján Csaba, Varnyú Alex, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang váltó az olimpiai bajnok oroszokkal, a kazahokkal és az amerikaiakkal küzdött hatalmas harcot hozott. Szinte mindegyik gárda vállalt egy-két kört felvezetni. A végén a magyarok ragadták magukhoz az első pozíciót és a hajrában maguk mögé utasították riválisaikat. Ezzel az összesítésben ötödikek lettek.



(MOB, Fotó: MOB/Szalmás Péter)