A férfiak hajszálra a csehek elleni bravúrtól

A férfiak hajszálra a csehek elleni bravúrtól

2012. 12. 11.
Megosztás

A svédországi Karlstadban zajló curling Európa-bajnokságon első ízben a magyar férfi és női válogatott is a legjobbak között indulhat.

A férfiak az EB harmadik napján hétfő délután Csehországgal mérkőzött, és 7–5-ös vereséget szenvedett.
Ezúttal a mieink szereztek kétpontos vezetést a második endben, igaz, ezt gyorsan egalizálták a csehek. A negyediket aztán megint két ponttal nyerték meg a mieink, s erre már csak egy ponttal tudott válaszolni az ellenfél. Aztán egy pont ide, egy pont oda, s két enddel a vége előtt a mieink úgy vezettek kettővel, hogy ők dobhattak utoljára.
Sajnos azonban a kilencedik endet egy nagy hiba után a csehek el tudták rabolni, ráadásul három ponttal, így még az extra endhez is kétpontos magyar sikerre lett volna szükség a tizedikben. Ez nem sikerült, így az utolsó köveket már el sem dobták, s így maradt a 7–5-ös cseh győzelem.
Férfi válogatottunk legközelebb kedd reggel 8 órakor lép pályára az ugyancsak nyeretlen németek ellen.

CURLING EB, KARLSTAD (SVÉDORSZÁG)
Férfi csoportmérkőzések
5 forduló:
Csehország–Magyarország 7–5
Oroszország–Franciaország 6–5
Svájc–Dánia 8–5
Svédország– Németország 9–2
Skócia–Norvégia 7–6
Az állás: 1. Svédország 5/0, 2.Csehország és Norvégia 4/1, 4.Oroszország, Dánia és Svájc 3/2, 7.Skócia 2/4, 8.Franciaország 1/4, 9.Magyarország és Németország 0/5

Nem volt esélyük a lányoknak a németek ellen

Női csapatunk hétfő délelőtt Németországgal mérkőzött, és 9–2-es vereséget szenvedett.
A németek nyerték meg az első endet 1–0-ra, a másodikat pedig 2–0-val rabolták. A mieinknek a harmadik endben sikerült az első pontjukat megszerezniük, de a következő kettőben megint a németek nyertek eggyel. A hatodik end megint a magyaroké volt, de a következőben a németek három pontot is szereztek, s mivel a nyolcadikban rabolni is tudtak, 9–2-es állásnál csapatunk feladta a további küzdelmet.

Női csapatunk jelenleg egy győzelemmel és három vereséggel a hetedik helyen áll holtversenyben. A lányokra hétfőn még egy mérkőzés vár: 19 órától Dániával mérkőznek majd, míg a férfiak 14 órakor Csehország ellen lépnek pályára.

CURLING EB, KARLSTAD (SVÉDORSZÁG)
Női csoportmérkőzések, 4. forduló
Németország–Magyarország 9–2
Svédország–Oroszország 12–2
Skócia–Csehország 10–2
Finnország–Olaszország 8–7
Svájc–Dánia 8–6
5 forduló:
Magyarország-Dánia 3-7
Állás: 1.Svédország, Dánia és Oroszország 4/1, 4.Svájc és Skócia 3/2, 6.Csehország és Németország 2/3, 8.Olaszország, Finnország és Magyarország 1/4

(Forrás: NSO)