Szegeden győzött a Szolnok

A férfiaknál a Szeged a bronzérmes

2013. 05. 18.
Megosztás

A férfi vízilabda ob I-ben a Szeged 9-8-ra nyert a Vasas ellen, így a keddi siker után 2-0-ra győzött az egyik fél második sikeréig tartó párharcban.

A találkozó elején fej fej mellett haladtak a csapatok, először a Szegednek sikerült két góllal elhúznia a harmadik negyed felénél, de a fővárosiak még ebben a játékrészben egyenlítettek.
A záró felvonásban előbb a Szeged vezetett, majd fordított az angyalföldi együttes, de végül a szegediek nyertek. A győztes gólt nyolc másodperccel a végső dudaszó előtt Török Béla szerezte. A vendégek legjobbja az öt találatig jutó Joseph Kayes volt.

Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokságban a Széchenyi Bank-FTC hazai környezetben nyert minimális különbséggel a PVSK-Füszért ellen, az OSC szintén pályaválasztóként tudta legyőzni az EKF-Egert.
A gólszegény támadójátékot produkáló egriek a tisztes vereségben sem nagyon reménykedhettek: a győztes OSC-ben Benczur Márton triplázott.
A népligetiek három negyeden át gyatrán játszottak – a két középső játékrészben gólt sem dobtak –, de a záró részt 5–0-ra hozva nyertek, és tíz ponttal a 12. helyen

Eredmények:
a 3. helyért, 2. mérkőzés:
TEVA-Vasas - A-Híd Szeged VE 8-9 (2-1, 1-2, 2-2, 3-4)
legjobb góldobók: Oeler 3, illetve Kayes 5
A végeredmény: 2-0

A 9–11. HELYÉRT, 5. FORDULÓ
OSC–EKF-Eger 7–3 (3–1, 1–1, 1–1, 2–0)
Gólszerzők: Benczur 3, Simon A. 2, Szentesi, Korényi, ill. Sántavy, Keresztes I., Zalánki
Az állás: 9. OSC 9 (34–26, 4 mérk.), 10. Juniorválogatott 6 (26–27, 3), 11. EKF 0 (16–23, 3)

A 12–14. HELYÉRT, 5. FORDULÓ
Széchenyi Bank-FTC–PVSK-Füszért 7–6 (2–1, 0–3, 0–2, 5–0)
Gólszerzők: Ernyey, Illés S. 2-2, Paján, Kolozsi, Sánta, ill. Bóbis, Kistamás 2-2, Krizsán, Monostori A.
Az állás: 12. FTC 10 (25–24, 4 mérk.), 13. Pécs 4 (18–18, 3), 14. Kaposvár 0 (25–26, 3)

(Forrás: MTI)