A FILA márciusban egyeztet a NOB-elnökkel

A FILA márciusban egyeztet a NOB-elnökkel

2013. 02. 18.
Megosztás

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) vezetői március 7-én egyeztetnek majd Jacques Rogge-gal, a NOB elnökével a NOB végrehajtó bizottságának keddi ajánlása nyomán kialakult helyzetről.

A NOB vb kedden törlésre javasolta a sportágat a 2020-as ötkarikás játékok műsorából, minek következményeként a thaiföldi Phuketben rendezett tanácskozás szombati napján lemondott Raphael Martinetti elnök, aki 11:10 arányban elbukta a saját maga által kért bizalmi szavazást. A magyar szövetség (MBSZ) honlapja szerint a vasárnap zárult ülésen Hegedűs Csabát, az MBSZ elnökét is szerették volna jelölni az ügyvezető elnöki posztra, ám ő az idei budapesti világbajnokság szervezői feladatai miatt nem vállalta a felkérést.

Az ügyvezető végül a szerb Nenad Lalovic (a képen) lett, míg Hegedűst a kazah Daulet Turlihanovval közösen a kötöttfogás - amúgy erősen kritizált - szabályrendszerének felülvizsgálatával bízták meg. Az ülésen egyben elhalasztották a már betervezett szabályváltoztatások elfogadását, mert a tagok úgy határoztak, előbb egyeztetnek azokról a NOB-bal.

A FILA létrehozott egy különbizottságot, melynek az lesz a feladata, hogy előkészítse a május 29-én esedékes NOB vb-ülésre a birkózás prezentációját. A végrehajtó bizottság előtt a birkózás mellett az ötkarikás programba bekerülni akaró hét sportág - a vusu, a kínai harcművészet sportos változata, továbbá a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball - képviselői érvelnek majd felvételük mellett, s pályázatuk alapján dönt a NOB-testület arról, melyik kettőt értékeli a legtöbbre, s ajánlja olimpiai szereplését. A NOB szeptemberi közgyűlése szavaz végül arról, hogy a kettő közül melyik sportág kerülhet be a 2020-as programba.

A FILA Büró ülésén elhangzott: a NOB-nak többek között az a kifogása, hogy a birkózók nemzetközi szövetségében nincs női bizottság, nincs versenyzői és sportorvosi képviselet a vezető testületben, továbbá nincs etikai kódexe a versenyrendezés technikai személyzetének. Ugyanakkor a tanácskozáson kiemelték: mindez nem jelenti azt, hogy ezen okok miatt szavazott a NOB vb a birkózás olimpiai kizárásáról.

(Forrás: MTI)