A finn élvonalban folytatja Hári János

A finn élvonalban folytatja Hári János

2013. 05. 23.
Megosztás

Finn élvonalbeli klubban folytatja pályafutását a magyar jégkorong-válogatott egyik oszlopos tagja, a 21 éves Hári János. Ezt az érintett Helsingin IFK saját klubhonlapján hozta nyilvánosságra – több más nyári igazolással egyetemben.

A támadó a svéd MODO-t hagyja ott, amint arról korábban már beszámoltunk: saját megítélése szerint ebben a szezonban kicsit megrekedt, talán a környezetváltozás jót tesz neki. A klub és ő is úgy érezte: eljött az idő a válásra.

Hári János a svéd első osztályon kívül az ottani másodosztályban is fejlődhetett, az Asplöven és a Djurgaden csapatát erősítette, rövidebb, illetve hosszabb ideig.
A helsinki klub hétszeres bajnok (1969, 1970, 1974, 1980, 1983, 1998, 2011), legutóbb az alapszakaszban a nyolcadik helyen zárt, 60 meccsen 91 pontot gyűjtött.
A rájátszás első körét még túlélte – a SaiPát (9.) búcsúztatta három meccses összesítésben 2–1-re –, de a negyeddöntőben a Tappara (2.) öt meccsen már jobbnak bizonyult nála (4–1).
Érdekessége utóbbi párosításnak, hogy a következő idényben hasonló leosztásban Hári János akár farkasszemet is nézhet honfitársával, a később bajnoki ezüstéremig jutó tampereiek magyar válogatott kapusával, Hetényi Zoltánnal, aki szintén a héten váltott klubot.

(Forrás: NSO)