A fogyatékosok sportjáról rendeztek konferenciát a sportjogászok

A fogyatékosok sportjáról rendeztek konferenciát a sportjogászok

2013. 05. 22.
Megosztás

A fogyatékosok sportjának jogi összefüggéseit tárgyalta a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság által meghírdetett május 21-ei konferencia. A Magyar Sport Házában rendezett „Esélyegyenlőség, arányosság és diszkrimináció-mentesség” című szakmai fórum középpontját a fogyatékosok sportjának szervezetrendszere, nemzetközi versenyrendszereik, finanszírozási és kártérítési kérdései jelentették.

Mint dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, a SPORTJUS elnöke köszöntőjében kiemelte, úttörő jellegű az esemény, mert a témát sportjogi értelemben korábban nem tárgyalták Magyarországon ilyen magas szakmai szinten. A sportvezető hangsúlyozta a konferencia figyelemfelhívó jelentőségét.

A MOB által támogatott eseményen Nagy Zsigmond köszöntötte a jelenlévők közül többek közt az olimpiai érmes, paralimpiai bajnok vívót, sportért felelős helyettes államtitkárt, Szekeres Pált, továbbá Gömöri Zsoltot, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét, valamint a jelentős szervezőmunkáért a program moderátorát, dr. Litavecz Annát, a SPORTJUS elnökségének tagját, az EMMI főosztályvezetőjét; egyben köszönetet mondott a paralimpiai bizottság és az államtitkárság együttműködéséért.

A bevezetőben elhangzott, hogy az elmúlt esztendőben a jelentős átszervezések alkalmával egyetlen köztestület maradt, a Magyar Olimpiai Bizottság, melynek egyik tagozata felel a fogyatékosok sportjáért.

A fogyatékos sportolókat a 2004-es I. törvény, a Sporttörvény 77-es paragrafusának „e” pontja határozza meg, mely szerint e kategóriába tartoznak a mozgáskorlátozottak, az értelmi fogyatékosok, a siketek illetve nagyothallók, a szervátültetettek valamint a vakok és gyengénlátók.

Szekeres Pál beszélt az esélyegyenlőségről-esélyteremtésről, a fogyatékosok integrációjáról-szegregációjáról. Litavecz Anna a fogyatékosok sportjának szervezetrendszerét szemléltette. Gömöri Zsolt a fogyatékosok versenyrendszereiről tartott előadást: ismertette a speciális olimpiát, a siketlimpiát, a paralimpiát és a szervátültetettek világjátékát.

Dr. Krzyzewsky Beáta olimpikon sportlövő, ügyvéd, a SPORTJUS tagja a kártérítési felelősségekről, a sportbiztosításokról, dr. Lelik Ferenc ügyvéd, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségének tagja a fogyatékos sportolók finanszírozásáról beszélt; dr. Gregor Katalin, az Egyenlő Bánásmód Hatóság Hatósági és Jogi Főosztályának vezetője pedig a témával összefüggő gyakorlati példákat ismertetett, felhozva a siketlimpikon vízilabdázók esetét.

Az esemény fővédnöke dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára volt.

Bővebb információk a SPORTJUS-ról: www.sportjus.hu

(Fotók: Kovács Anikó)