Az olimpiai bajnokok  és a fradi család is köszöntötte a 70 éves olimpiai ezüstérmest

Az olimpiai bajnokok és a fradi család is köszöntötte a 70 éves olimpiai ezüstérmest

2014. 03. 20.
Megosztás

Szomorú esemény, Novák Dezső elhunyta és temetése miatt a Fradi család csak három napos késéssel köszöntötte Géczi István olimpiai ezüstérmes, 23-szoros válogatott labdarúgót hetvenedik születésnapja alkalmából.

A Nagy Béla emlékhelyiséget szinte zsúfolásig megtöltő ferencvárosi Szücs Lajossal és játékos társaival együtt ünnepeltek az Olimpiai Bajnokok Klubját képviselő Ambrus Miklós, Bodnár András, Dunai Antal és Ihász Kálmán is.

Takács Tibor a Fradi hagyományőrzők vezetője méltatta a kiváló kapus életútját. Tarlós István főpolgármester nevében dr. Szemerczey Balázs főpolgármester helyettes, majd utána dr. Bácskai János a IX. kerület polgármestere az ünnepelt klubhűségét emelte ki, hiszen több, mint háromszáz alkalommal védte a Fradi kapuját.

”Ne ijedjetek meg, hetven éves vagyok ugyan, de nem akarok hetven perces válaszbeszédet tartani” – vette át a szót Géczi István, nagy derültséget keltve….

Az ünneplés utáni baráti beszélgetések során arról is szó esett, hogy negyedszázada, 1989 júniusában a MOB önállósulása során Géczi Istvánt is beválasztották az olimpiai bizottság elnökségébe, majd a Mező Ferenc alapítvány kuratóriumának tagjaként végzett munkájával igyekezett támogatni az arra rászoruló idős sportembereket.

(Fotók: Harsányi György)