A Fradi követte a Győrt a BL középdöntőjébe

A Fradi követte a Győrt a BL középdöntőjébe

2012. 11. 04.
Megosztás

A további eredményektől függetlenül már biztosan középdöntős az FTC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel negyedik csoportmérkőzését is megnyerte.

Az előző két KEK-kiírásban nyertes FTC egy hete Dabason 31-28-ra legyőzte svéd riválisát. Ezúttal a pontszerzés is elegendő lett volna Elek Gábor vezetőedző alakulatának, hogy már most bekerüljön a nyolcas középdöntőbe.

Az első öt percben a ferencvárosiak vezettek, ám utána Fogelström vezérletével 7-4-re ellépett a Sdvehof. Lassan magához tért a zöld-fehér alakulat, ennek eredményeként emberelőnyben egyenlített. Később a hazaiak kerültek létszámfölénybe, és csakhamar megint náluk volt az előny. Pastrovics azonban védéseivel lendületbe hozta együttesét, igaz, a szünet előtt a Sdvehof még jobban összpontosított.

A második félidőben gyorsan fordított a Ferencváros (34. perc: 15-16), majd Roberts és Tomori gólpárbaja következett, így megint fordult a kocka. Fej fej mellett haladt a két csapat, amikor viszont ismét emberelőnybe került az Elek-alakulat, sikerült 30-27-re ellépnie, s már csak nyolc perc volt hátra. Ekkor időt kért a skandinávok edzője, csapata pedig kisvártatva ledolgozta hátrányát.

A hajrában Vértent kiállították, de Tomori szemfüles találatot ért el, s az FTC-nek nagy csatában sikerült megszereznie az újabb - immár középdöntőt érő - győzelmet.

A Ferencváros jövő vasárnap a Dinamo Volgogradot fogadja Dabason. A két gárda volgográdi találkozóját 37-21-re nyerte a magyar bajnoki ezüstérmes.

C-CSOPORT, 4. FORDULÓ
IK SÄVEHOF (SVÉD)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 32–34 (15–13)
Sävehof: Idehn – Fogelström 5, ODEN 7, ALM 6 (2), Tegstedt 1, Roberts 4, Sand 4. Csere: Bundsen (kapus), Karlsson 3, Dafe, Wikensten 1, Blohm 1, Adamsson
FTC: Pastrovics – Kovacsicz 1, Pena 3, SZUCSÁNSZKI 12 (5), SZAMORÁNSKY P. 5 TOMORI 8, Vérten 3. Csere: Abramovics (kapus), CIFRA 2, Such, Dajka, Szekerczés, Szarka A.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5
Larvik (norvég)-Dinamo Volgograd (orosz) 40-25 (20-11)

A-CSOPORT
Valcea (román)–Randers (dán) 27–23 (10–10)
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1.Oltchim Valcea (román) 8, 2.Hypo NÖ (osztrák) 6, 3.Randers (dán) 2, 4.Buxtehude (német) 0

B-CSOPORT
Podravka Koprivnica (horvát)–U Jolidon Cluj (román) 28–21 (16–13)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1.GYŐRI ETO 8, 2.Podravka Koprivnica (horvát) 6, 3.Krim Ljubljana (szlovén) 2, 4.U Jolidon Cluj (román) 0

C-CSOPORT
1.FERENCVÁROS 8, 2.Larvik (norvég) 6, 3.Dinamo Volgográd (orosz) 2, 4.Sävehof (svéd) 0

D-CSOPORT
Zvezda Zvenyigorod (orosz)–Viborg (dán) 20–17 (8–9)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Thüringer HC (német) 23–15 (11–8)
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1.Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 6, 2.Zvezda Zvenyigorod (orosz) 6, 3.Thüringer HC (német) 4, 4.Viborg (dán) 0

Az első és második helyezettek a középdöntőbe jut, a harmadik átkerül a KEK-be.

(Forrás: mti)