A Győr átgázolt a Debrecenen

A Győr átgázolt a Debrecenen

2013. 01. 08.
Megosztás

A találkozó felvezetéseként előbb a klub Elnökségének két tagja, Löre Péter és dr. Csörgits Lajos köszöntötte az EB-n járt győrieket, valamint Karl-Erik Böhnt, a Magyar válogatott szövetségi kapitányát is.

A Szurkoló Egyesület hasonló gesztussal várta kedvenceit , és ők is gratuláltak a kilenc győrinek és a szövetségi kapitánynak is. A klub elnöke, Kelecsényi Ernő a pravoszláv karácsony alkalmából egy-egy hagyományos ortodox ajándékot adott át Jovanka Radicevicnek és Andrea Lekicnek. A meccsre végül nem csak egy, hanem három győri sem lett nevezve. Amorimon kívül Görbicz és Lekic is kihagyta a meccset kisebb sérülései miatt. Herrel a kapuban kezdett Ambros Martín a Debrecen elleni összecsapáson. A mezőnyben a mester a Radicevic, Löke, Tervel, Hornyák, Kovacsics, Szepesi hatosnak szavazott bizalmat, igaz Tervelt Rédei-Soós váltotta.

A vendégek szerezték meg a vezetést Slakta révén, majd Hornyák egalizált. Jött Siska és újra a vendégeknél volt az előny, majd Kovacsics egyenlített hetesből. Radicevic két góljára és Hornyák újabb találatára Herr Anita révén jött válasz, így vezettünk a 7. percben 5-3-ra. Kovacsics ismét belőtte a befújt hetest, majd egy labdaszerzés végén Hornyák lőtte harmadik gólját a meccsen(7-3). Radicevic és Löke is betalált, majd Siska jött és 9-4-re vezettünk a 14. percben. Löke újfent eredményes volt majd Szepesi is meglőtte első gólját a meccsen. 11-5-nél időt kértek a vendégek, majd Vörös kozmetikázott az eredményen. Rédei-Soós belőtte 12. gólunkat, majd Löke volt eredményes, sőt egy kétperces kiállítást is kiharcolt az ellenfélnek. Heidi még emberfórban szép gólt lőtt Makainak, majd hat-hat ellen a frissen beállt Korsós is feliratkozott a gólszerzők közé. A Debrecenben Bohus-Karnik lőtt két gólt zsinórban, ráadásul Vörös is betalált(15-9). Sirián is meglőtte gólját, majd Orbán jött, Szilágyi pedig hétgólosra csökkentette csapat hátrányát(17-10), de csak rövid időre, mert Rédei-Soós nagy bombát ragasztott a vendég kapuba. Korsós a félidő utolsó két percét töltötte kiállítva, ez idő alatt újabb gól nem esett, így 18-10es győri előnnyel mehettek pihenni a csapatok.

Szepesi gólja szolgált nyitányul a második játékrészhez, majd Siska talált be Herrnek. Löke meglőtte a csapat 20. saját maga 5. gólját. Siska újabb találatánál aggasztóbb volt Radicevic fájdalmas sikolya, de szerencsére nem volt komoly a sérülés. Löke újból betalált, majd Kovacsics eredményesített egy újabb hetest, aztán ismét Löke jött(23-12). Siskát nehezen tartotta a győri védelem,majd Szilágyi gólja hozta vissza a vendégeket tíz alá ideiglenesen, mert Hornyák hálószaggatójánál Lajtos tehetetlen volt. Siska jelentkezett egy újabb góllal, majd Szilágyi jött, a győri válasz pedig Radicevic szélső találata volt, majd jött Löke nyolcadik találata, amire Dakos válaszolt(26-17), felváltva estek a találatok, Hornyák volt eredményes győri részről, majd Löke és Szepesi jött, erre Dakos válaszolt(29-19). Hornyák a kapufát is segítségül hívta a 30. győri gólhoz, majd Dakos jött ismét a túloldalon. Kovacsics ezúttal sem hibázott a hetesnél, Herr Anita pedig szerencsés gólt lőtt Herr Orsinak. Tervel is betalált, aztán Orbán is, a túloldalon Vörös és Bohus jöttek, erre válaszolt Korsós(34-23).Az 55. percben Dakos harmadik kiállítását is összeszedte, így jött a piros lap is, majd emberelőnyben Hornyák és Orbán gólja. Az utolsó előtti percben Orbán és Kovacsics fantasztikus kínait hoztak össze, majd Kovacsics az utolsó gólt is magára vállalta, így 38-23-ra nyertünk a Debrecen ellen. Folytatás szerdán a Dunaújváros ellen.

Ambroos Martín:
Elégedett vagyok, túl vagyunk a bajnokság alapszakaszának felén, veretlenül! Ez nagy dolog, de nem kényelmesedünk el, hiszen bőven van még meccs előttünk. Kissé felfotgatott volt a csapatom ma, Görbicz és Lekic is pihent, de így is jól teljesítettünk!

Győri Audi ETO KC
Női NB I, 11. forduló:
GYŐRI AUDI ETO KC-DVSC-FORUM 38-23 (18-10), Győr, játékvezetők: Bóna, Miskei
GYŐR: Lunde-Haraldsen, Herr O. (kapusok), Hornyák D. 7, Korsós 2, Kovacsics 6 (4), Lekics, Löke 9, Orbán A. 3, Radicsevics 4, Rédei-Soós 2, Sirián 1, Szepesi 3, Tervel 1
DVSC: Lajtos, Makai (kapusok), Bálint, Bohus-Karnik M. 3, Dakos 4, Herr A. 3, Karnik Sz., Láng, Marincsák, Simiskova, Siska 6, Slakta 1, Som, Szilágyi 3, Varsányi, Vörös 3
Kiállítások: 2, ill. 10 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 0/0.

A tabella:
1. Győri Audi ETO KC 11 11 - - 364-229 22 pont, 2. FTC Rail Cargo Hungaria 11 9 1 1 376-299 19, 3. Váci NKSE 11 8 1 2 315-272 17, 4. Kiskunhalas NKSE 11 7 1 3 296-295 15, 5. ÉTV-Érdi VSE 11 6 1 4 301-287 13
6. Veszprém Barabás Duna Takarék KC 11 6 - 5 269-300 12, 7. Fehérvár KC 11 5 - 6 280-287 10, 8. DVSC-FÓRUM 11 2 3 6 289-326 7, 9. Siófok KC-Galerius Fürdő 11 3 - 8 306-333 6, 10. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 11 2 2 7 303-343 6
11. Budapest Bank-Békéscsabai ENK SE 11 2 1 8 262-311 5, 12. Budapest SE 11 - - 11 265-344 0

(Forrás: gyorietokc.hu)