BL finálé: A Győr május 12-én, 16.45-től fogadja a Larvikot

BL finálé: A Győr május 12-én, 16.45-től fogadja a Larvikot

2013. 04. 23.
Megosztás

Eldőlt, hogy Larvikban május 5-én, Veszprémben pedig május 12-én csap össze a norvég Larvik és a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.

Az a múlt heti sorsoláson derült ki, hogy a magyar bajnok idegenben kezd, és a visszavágón fogadja riválisát a Veszprém Arénában. Mindkét mérkőzés 16.45 órakor kezdődik.

A két csapat a középdöntőben már találkozott egymással, akkor mindkétszer hatgólos ETO-siker született. Február 16-án Larvikban 24–18-ra, március 2-án itthon pedig 30–24-re nyertek Görbiczék.

A magyar együttesnek ez lesz fennállása nyolcadik döntője az európai kupákban, ám az eddigi hét finálé (BL: 2009, 2012; EHF-kupa: 1999, 2002, 2004, 2005; KEK: 2006) közül egyet sem tudott megnyerni.

A Larvik 2011-ben győzött a BL-ben – a mostani győri tréner, Ambros Martín vezette spanyol Itxako ellen nyert az utolsó párharcban –, előtte a KEK-ben 2005-ben és 2008-ban bizonyult a legjobbnak, 2009-ben pedig finalista volt, míg 1996-ban a Debrecennel szemben elveszítette az EHF-kupa-döntőt.

(Forrás: NSO)