A győri EYOf is napirenden a MOB utánpótlás-értekezletén

A győri EYOf is napirenden a MOB utánpótlás-értekezletén

2014. 04. 14.
Megosztás

Ifjúsági olimpia, győri EYOF, utánpótlást érintő szakmai programok, elszámolások, tervezési feladatok kerültek napirendre hétfőn a MOB székházában, az érintett sportágak utánpótlásvezetői számára rendezett értekezleten, melyre ezúttal gazdasági szakemberek is meghívást kaptak.

A pénzügyi témákra való tekintettel a mindegy félszáz fős eseményen a MOB Sportigazgatóságának vezetői, munkatársai mellett a szövetségek képviselői, főtitkárai, utánpótlásvezetői, továbbá a sportági szervezetek gazdasági vezetői, pénzügyi szakemberei is részt vettek.

A tervezett témák közt a Héraklész-, Sport XXI. és Sportiskolai programmal kapcsolatos vonatkozások kerültek fókuszba. A megbeszélésen részt vett dr. Sipos Gertrúd elnöki tanácsadó, dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes valamint Pignitzky Dorottya a Sport XXI. és Lehmann László, a Sportiskolai program vezetője, dr. Géczi Mariann MOB-osztályvezető is.

Fábián László, a MOB sportigazgatója, köszöntőjében hangsúlyozta, javában folyik a kiemelt sportágfejlesztés, ezbben minden jelenlévő szövetség érintett, a beszámolási és tervezési időszak mindenkire egyaránt vonatkozik. Az olimpiai bajnok sportvezető az aktuális feladatok közt kiemelte: "a nyári ifjúsági olimpia a nyakunkon van, célegyenesben vagyunk, sok kvalifikációt már megszereztünk, de vannak még nyitott kérdések".

Az eseményen részt vett Pozsgai Péter, a győri polgármesteri hivatal sportosztályának vezetője is, aki a 2017-es győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal kapcsolatban adott tájékoztatást. Mint a megbeszélésen elhangzott, az eseménynek a kiemelt sportágfejlesztéssel is szoros kapcsolatban kell lennie. A résztvevők hangsúlyozták, a Rába-parti város jelentős tesztversenyeknek adhat otthont az elkövetkezendő időben.

A Tóth József utánpótlás-osztályvezető által vezetett értekezleten a Héraklész- és a Sport XXI. programmal kapcsolatos elszámolások, tervezési feladatok, támogatások, szerződéskötésekre vonatkozó feladatok, továbbá létesítményfejlesztésekre vonatkozó kérdések is felszínre kerültek.

A megbeszélés végén informatikai tájékoztatás hangzott el, illetve konzultációra is lehetőség nyílt.

(Fotó: MOB/Kovács Anikó)