A győri EYOF is napirendre került a MOB utánpótlás-értekezletén

A győri EYOF is napirendre került a MOB utánpótlás-értekezletén

2015. 10. 02.
Megosztás

A MOB utánpótlás-nevelési programjaiban érintett 20 sportág vezetőinek tartottak megbeszélést a szervezet székházában. A fórumon az aktuális sportszakmai témák mellett pénzügyi vonatkozások is napirendre kerültek. A szakemberek 2017-ig is előre tekintettek.

A jelenlegi feladatok, támogatások ismertetése a Héraklész-, a Sport XXI és, az Olimpiai Reménységek Versenyére (ORV) és a 2015-ös 2017-es, győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) terjedt ki.

A jelenlévők a sportágfejlesztési programok végrehajtásának alakulását, az utánpótlás-nevelési programokat szolgáló informatikai rendszer - Héraklész adatbázis feltöltése, frissítése - működtetésének aktuális feladatait, a kimagasló sporteredmények állami jutalmazási rendszerének változásait, a MOB eredményességi pontszámításának aktualitásait, a Héraklész program kerettagjainak és edzőinek sportfelszerelésének biztosítását, valamint az OEP és az OSEI (Sportkórház) lista idei és 2016. évi megújítását és annak rendszerének működését is tárgyalták.

Áttekintették a MOB által szervezett különböző, utánpótlásedzőket, szakembereket is érintő továbbképzések is. A légzéstechnikai képzésen szeptember 26-án 41 szakember vett részt, de a közel kétszer ekkora érdeklődés miatt újabb időpontot tűznek ki a szervezők hamarosan. A MOB támogatásával az R-Med Akadémia 10 kiemelten jól működő és sikeres sportiskola testnevelői részére a TF Diana utcai Gyakorló Iskolájában szeptember 25-én Iskolai Sportfejlesztés Funkcionális Alapokon (ISFA) képzést tartott. Az iskolák speciális eszközkészletet is kaptak kiegészítésül.

A Fájdalom Ambulancia aktualitásai is szóba kerültek. A jövőre nézve a MOB kéri, hogy az állapotfelméréseken túl, kezelés előtt a hivatalos sportági keretorvossal egyeztessenek az érintettek.

Napirendre került az idei esztendő kiemelkedően teljesítő fiatal sportolóinak díjazása, a Héraklész Gála előkészítése is, mely várhatóan 2016 január végén vagy február elején kerül megrendezésre.

Az eseményen részt vett Tóth József, a MOB Utánpótlásosztályának, Pignitzky Dorottya a Sport XXI., és Lehmann László a Sportiskolai programjának vezetője is.

(MOB)