A Gyulai Memorial mellett sárkányhajózás is szerepelt az olimpiai akadémia táborának programjában

A Gyulai Memorial mellett sárkányhajózás is szerepelt az olimpiai akadémia táborának programjában

2019. 07. 12.
Megosztás


Idén is sikeres nemzetközi nyári tábort szervezett a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA), amelyben a fiatalok az aktív, változatos sportprogramok mellett olimpikonokkal, bajnokokkal, példaképekkel is találkozhattak. A diósjenői kempingben rendezett összetartáson 24 iskola 80 fiatalja - köztük határon túli magyarok - vettek részt kísérőikkel.

A tábor több mint két évtizedes múltra tekint vissza, idén a 18-at szervezte a MOA képviseletében Győr Béla július 6. és 11. között. Az első napon a börzsönyi túra után az olimpiai bajnok úszó Czene Attila a volt a vendég.

Július 8-án, hétfőn a Budapesti Honvéd sportolói, vezetői jártak a táborban. Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, az egyesület ügyvezető elnöke és Imre Géza, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok vívó tartott nagyon élvezetes élménybeszámolót. Kunszt Gábor, az egyesület örökös tiszteletbeli elnöke a Budapesti Honvéd 70 éves történelmével ismertette meg a táborlakókat. Délután Nógrád megye két olimpiai bajnok labdarúgója, Básti István és Szalay Miklós volt a vendég. Tartalmas beszélgetés közben ők is minden felmerült kérdésre válaszoltak. Vacsora után egy jó kis Diósjenői-tó körüli sétával tették egésszé és sportosabbá a napot a tábor lakói, akik a lépésszámlálók szerint több mint 10 kilométert tettek meg.

Kedden délelőtt Tömösvári Sándor és Szabó Róbert felkészítő tanárok vezetésével és a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola, Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián győztes csapat tagjainak zsűrizése mellett szellemi vetélkedő került a programba. Ezen a tábori vendégekhez kapcsolódó, és az élménybeszámolók során elhangzott beszélgetésekből kaptak kérdéseket a résztvevő csapatok. A versenyt a sorsolás után kialakított Olimpia nevű csapat nyerte. Ebéd után két autóbusszal a Gyulai Memorial nemzetközi atlétikai versenyre utazott a közösség. Az aktív szurkolás után, a verseny végén a sztárokkal való találkozás és fényképeszkedés, szelfizés jelentette a legnagyobb élményt a fiatalok számára. Külön köszönet jár Gyulai Mártonnak, aki idén is biztosította a tábor résztvevői számára a belépőjegyeket.

Szerdán a reggeli után Nőtincsre utazott a csapat, ahol a Nőtincsi Kajak-Kenu Klub vezetőinek és munkatársainak köszönhetően a sárkányhajózás szépségeivel ismerkedhettek meg a résztvevők. A gyakorlás után, sorsolás útján megalakított négy csapat mérkőzött meg egymással. Közben a parton lévő együttesek Dónusz Éva olimpiai bajnok kajakozóval beszélgethettek. A Magyar Kajak-kenu Szövetség által biztosított veretes, sárkányhajós érmeket Dónusz Éva olimpia bajnok kajakos, Acsai Ákos, Nőtincs polgármestere és Babatiné Márton Márta, a nógrádi Hesz Mihály Általános Iskola igazgatója adta át. Ebéd után dr. Csisztu Zsuzsa olimpiai nyolcadik helyezett tornász, a MOA tanácsának tagja, MOB-tag volt a vendég, akinek pályafutásáról, az amerikai egyetemi éveiről, valamint a média veszélyeiről is tartalmas beszélgetés folyt. Vacsora után, a tábortűz meggyújtása előtt eredményhirdetést tartottak, az ajándékok és az emlékérmek átadását követően Győr Béla MOA-főtitkár köszönte meg a részvételt és búcsúzott a szervezők nevében a fiataloktól. A tábor lakói meglepetésként hangulatos záróműsort mutattak be.

Csütörtökön a reggeli után folyamatosan érkeztek a szülők. Jóleső érzéssel vette tudomásul a tábor vezetése, hogy mind a gyermekek, mind a szülők részéről nagyon jó visszhangja volt a tábornak. Sok gyerek már most azt fejtegette, hogyan lehetne jövőre is a tábor részvevője.

Köszönetet érdemel a Magyar Olimpiai Bizottság, a diósjenői Patakpart Kemping, a Play Well-ness Panzió étterem, a tábor lebonyolításában segítő kollégák és egyetemi hallgatók, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség - külön is Schmidt Gábor elnök -, a Nőtincsi Kajak-kenu Klubnak, Gyulai Mártonnak, a Budapesti Honvédnak, a meghívottaknak és a résztvevő gyerekeknek a sikeres tábor segítéséért.

(MOB-MOA/GyB; fotó: VL, SZP)