A hollandok folytathatják az olimpiai selejtezős küzdelmeket

A hollandok folytathatják az olimpiai selejtezős küzdelmeket

2012. 11. 12.
Megosztás

A magyar jégkorong-válogatott büntetőkkel 7-6-ra kikapott a hollandoktól, így a vendégek jutottak tovább a 2014-es szocsi olimpia selejtezősorozatának budapesti tornájáról.

Ezzel eldőlt, hogy a magyarok nem lehetnek ott az ötkarikás játékokon.

Korábban mindkét csapat simán legyőzte a litván és a horvát együttest, így ez a találkozó döntött a továbbjutásról.

Hazai szempontból jól kezdődött a meccs, emberelőnyben Hári saját kipattanóját váltotta gólra. Egy ellentámadásból egyenlítettek a hollandok, később pedig van den Heuvel a levegőben szálló korongba ért bele, ezzel máris vezetett együttese. Az első szünet előtt 44.5 másodperccel jött az újabb vendégtalálat: a Bálizs védése után lecsorgó pakkot Kevin Bruijsten vágta a hálóba. A magyarok mezőnyfölénye 13-8-as kapura lövési arányban mutatkozott meg, de a gólokat a vendégek lőtték.

A második harmad elején Sikorcin létszámfölényben Hári kipattanóját értékesítette, de aztán újabb holland találat következett: Bálizs védését követően Joly nem hibázott.

A 6500 fős nézősereg egy emberként buzdította a hátrányban lévő csapatot, és Mihály szép cselek után betalált, pedig még szabálytalankodtak is ellene. És ezzel még nem volt vége: Vas Márton a hátsó palánkról visszavágódó korongot lőtte be.

A záró felvonás holland kapuvassal és emberelőnnyel indult, majd a magyarok játszhattak létszámfölényben. Tizenegy perccel a vége előtt De Jong távoli lövése utat talált a hazai kapuba, és a magyarok megint rohanhattak az eredmény után. Bartalist kiküldték, de Bálizs védésével tartotta a lelket a többiekben. A folytatásban aztán húsz másodperc alatt fordított a magyar válogatott. Előbb Hári szép szólója után szolgálta ki Vas Jánost, majd Ladányi az egyik vendégvédő lába között lőtte el a pakkot, és így 6-5 lett az állás.

Sikorcin kiállítását még túlélte a magyar csapat, ám van Oorsschot egy távoli lövéssel 1:30 perccel a vége előtt egyenlített. Újabb hazai emberelőny maradt a hajrára, sőt, a hosszabbításra is. Újabb találat már nem esett, így jöhettek a büntetők, ebben pedig a hollandok voltak a jobbak.

Diego SCANDELLA (szövetségi kapitány, Magyarország):
- A büntetőlövések általában a szerencsén múlnak. Úgy érzem, sikerült kidolgoznunk azokat a helyzeteket, amelyekkel meg lehetett volna sokkal korábban nyerni ezt a meccset! A hosszabbításban mi diktáltuk a tempót, de egyszerűen nem tudtuk belőni a helyzeteinket! Egy ilyen meccsen nem lehet hat gólt kapni! Pontosan látjuk, hogy a védekezés az a terület, amellyel a legtöbbet kell majd foglalkoznunk a közeljövőben! Nincs sok idő, mert közeleg a világbajnokság, a védekezésünket rendbe kell tennünk addig, ez a legfontosabb feladat a továbbiakban!

Barry Smith (szövetségi kapitány, Hollandia):
- Az első harmadban megleptük a magyarokat a sok letámadással, erre nem számítottak! Rengeteget dolgoztak a fiúk és persze szerencsénk is volt. A másodikban számítottunk arra, hogy kegyetlenül fognak jönni, de egész jól tartottuk magunkat. A harmadik játékrészben igazi csapatként küzdöttünk, mindkét gárda folyamatosan hajtott a győzelemre! Nagy szükségünk volt erre a sikerre, hogy tovább építhessük a csapatunkat. Nagyon fiatalok a srácok és sokan közülük először kerültek ilyen éles helyzetbe és meg kell mondjam, nagyon bátran oldották meg a feladatot! Ha egymás után hét alkalommal játszunk a magyarokkal, abból csak két meccset nyerünk, de ma elég volt egyet és megcsináltuk!

a 3. fordulóban:
Hollandia-Magyarország 7-6 (3-1, 1-3, 2-2, 0-0, 1-0), büntetőkkel
gól: Postma (12.), van den Heuvel (16.), K. Bruijsten (20.), Joly (24.), De Jong (49.), van Oorschot (59.), illetve Hári (9.), Sikorcin (22.), Mihály (32.), Vas M. (37.), Vas J. (55.), Ladányi (56.)
büntetős gólok: Hagemeijer és Kars
Litvánia-Horvátország 3-1 (2-1, 0-0, 1-0)
A végeredmény:
1. Hollandia 8 pont, 2. Magyarország 7, 3. Litvánia 3, 4. Horvátország 0

A torna díjazottjai:
legjobb kapus: Bálizs Bence
legjobb hátvéd: Jordy van Oorschot (holland)
legjobb csatár: Hári János
a torna legértékesebb játékosa: Marco Postma (holland)

(Forrás: mti, fotók: Kovács Anikó)