Péni István szeretné szülei eredményeit túlszárnyalni

A hónap műhelye: az UTE sportlövőit találta el az októberi díj

2017. 11. 27.
Megosztás


Az UTE sportlövői októberi teljesítményükkel második alkalommal érdemelték ki a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye elismerést. Az 1945-ben életre hívott szakosztály abban a különleges helyzetben van, hogy már az előző hónapban, vagyis szeptemberi teljesítménye alapján is a jelöltek között volt, akkor a tűzfegyveres országos bajnokságon elért kiemelkedő eredményéért. Az újpesti sportlövészekről általánosságban elmondható, hogy ötven fős csapatokkal szoktak versenyekre indulni, amelynek kétharmada mindig utánpótláskorú. Nem csoda tehát, ha a diákolimpia októberi budapesti fordulójából valamennyi fiatal versenyzőjük az országos döntőbe jutott.

A hónap műhelye díj jelöltjei közé azonban nem hagyományosan kiemelkedő hazai utánpótlás-eredményeik, hanem utolsó éves juniorjuk, Péni István szenzációs nemzetközi teljesítménye miatt kerültek. A 20 esztendős sportoló Indiában, a felnőtt világkupa-döntő 10 méteres légpuska számában juniorvilágcsúcs-beállítással nyert aranyérmet, a 3x40 lövéses összetett versenyben pedig bronzérmes lett. Utóbbiban is beállította a korosztályos világcsúcsot, igaz, az alapszakaszban. Bravúros teljesítményének köszönhetőn a felnőtt-világranglistán az első helyre lépett a 10 méteres légpuska számban, az összetettben pedig a másodikra jött fel. S mindezt juniorkorú versenyzőként. Igaz ebben a minőségében utoljára, hiszen januártól hivatalosan is a felnőttek között folytatja karrierjét.

Szerkesztőségünkbe ezúttal is sok jelölés érkezett a sportszervezetektől, a szakemberektől és a sportkedvelőktől, amelyek közül a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői által alkotott kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt műhely kerüljön fel végül a szavazólapra. A helyezésekről a kuratórium és a közönség közösen határozott. Az újpesti sportlövők mögött, az MTK Budapest (karate), az ESMTK (birkózás), a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület (öttusa) és a Debreceni VSC (ökölvívás) végzett.

A közönségszavazást először nyerte meg a Csepel SC egykoron igen eredményes öttusa-szakosztályának örökségét továbbvivő, 2003-ban önálló klubként újjáalakult Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület, amely így egy 100 ezer forintos sportszervásárlási utalvány boldog tulajdonosa lett.

A részletes eredményeket ITT találja meg, az egyéni sportágakban nyújtott novemberi teljesítményeken alapuló jelöléseket pedig december 5-ig ITT adhatja le.

(utanpotlassport.hu)