A jövő héten országos bajnokság, külföldi vendégekkel

2012. 03. 23.
Megosztás

Már az eddigi nevezések szerint is (5 nap még hátravan a határidőig…) biztos, hogy 100 felett lesz az indulók száma a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó országos úszóbajnokságon, amelyet ugyanúgy, mint a tavalyit, s persze az idei Eb-t, Debrecenben rendeznek.

A mostanáig jelzett 92 magyar mellett – lévén az esemény a nemzetközi szövetség naptárában szereplő hivatalos olimpiai kvalifikációs verseny, vagyis lehet nálunk teljesíteni az ötkarikás szintidőket - rajthoz áll 2-2 versenyző Szlovákiából, Szerbiából, Szlovéniából, Romániából és Kuvaitból is.

Ami a hazai sztárokat illeti: világ- és Európa-bajnokunk, Cseh László öt egyéni számban indul a május 21-27. kontinensviadal főpróbáján, az előzetes tervek szerint 50 m háton, 100 és 200 m pillangón, 200 m gyorson és 400 m vegyesen, másik világbajnokunk, Gyurta Dániel az 50 és a 200 m mellre nevezett.

(Forrás: szervező bizottság)