A judós Karakas, Vér, Zámbori és Baczkó egyetemi magyar bajnok

A judós Karakas, Vér, Zámbori és Baczkó egyetemi magyar bajnok

2013. 12. 02.
Megosztás

Huszonkét egyetem és főiskola százötven hallgatója mérte össze tudását a Budapesten megrendezett Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Judo Bajnokságon november 30-án. Egyetemi magyar bajnoki címet szerzett az olimpiai ötödik Karakas Hedvig, a kazanyi Universiaden bronzérmet szerző Vér Gábor és Zámbori Bence, valamint a szintén Universiade résztvevő Baczkó Bernadett.

Az egyetemek közötti pontversenyt a Semmelweis Egyetem nyerte. Az esemény szervezője a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, fővédnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Judo Országos Bajnokság ünnepélyes megnyitóján az esemény fővédnöke, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nevében Dr. Kovács Gábor rektorhelyettese hangsúlyozta, hogy az “ép test – ép lélek” eszmeisége jegyében az NKE kiemelt figyelmet fordít az intézményük sportéletére. A küzdősportoknak pedig az intézmény profiljából fakadóan kiemelten fontos szerepe van, így nagy örömmel vállalták el az esemény fővédnökségét.

Dr. Freyer Tamás, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) alelnöke, aki egyetemista korában maga is indult a judo egyetemi bajnokságon, beszélt róla, hogy a MEFS jelenleg személyes egyeztetéseken mutatja be az egyetemi sport országos sportszakmai fejlesztési programját, a Hajós Alfréd Tervet a felsőoktatási intézmények rektorainak. “A programterv fontos eleme azoknak a fiatal sportolóknak a támogatása, számukra mentorrendszer kialakítása, akik az egyetemi bajnokságokon, egyetemi világbajnokságokon, Universiadekon részt vesznek, vagyis a sportolás mellett a tanulmányaikra is szeretnének időt és energiát fordítani” - mondta az alelnök.

Az egyetemi judo közösség közösen is köszöntette a kazanyi Universiade hőseit, az aranyéremmel haztérő Joó Abigélt, az ezüstérmes Bor Barnát, a bornzérmes Csoknyai Lászlót és a szintén bronzérmes judo csapatot, mely Vér Gábor, Zámbori Bence, Ungvári Attila, Bor Barna, Csoknyai László, Cirjenics Miklós és Majer Tibor összeállításban állhatott fel a dobogó harmadik fokára Kazanyban.

Az egyetemi bajnokságon profi és amatőr kategóriában indulhattak el a hallgatók. Profi kategóriában olimpikonunk, Karakas Hedvig a Semmelweis Egyetem hallgatója magabiztos teljesítménnyel nyert – 63 kg-os súlycsoportban és csatlakozott a magyar egyetemi bajnokok sorához, többek között Joó Abigélhez és Csoknyai Lászlóhoz, akik a tavalyi évben szintén elnyerték a magyar egyetemi bajnoki címet. A Semmelweis színeiben nyert -70 kg-ban az Universiade résztvevő Baczkó Bernadett és az Universiaden bronzérmes Vér Gábor 100 kg-ban. A szintén Universiade bronzérmes Zámbori Bence a Budapesti Gazdasági Főiskola színeiben álhatott fel a dobogó legfelső fokára, 66 kg-ban.

Az egyetemek közötti pontversenyt a Semmelweis Egyetem nyerte. Második lett a Pécsi Tudományegyetem, harmadik helyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzett.

(MEFS)