A kajak-kenu vb-n Magyarország a pontverseny élén

A kajak-kenu vb-n Magyarország a pontverseny élén

2018. 08. 27.
Megosztás


A magyar válogatott végzett az élen az összetett pontversenyben, azaz az érmek mellett a legtöbb negyedik, ötödik és hatodik helyezést gyűjtötte a portugáliai Montemor-o-Velhóban vasárnap zárult kajak-kenu világbajnokságon. Emellett női kajakban is Magyarország lett a legjobb.

Ez nem is csoda, ugyanis utóbbi szakágban 500 méteren mindhárom olimpiai számot a piros-fehér-zöld egység nyerte: Kozák Danuta egyesben, Kárász Annával párosban, majd Medveczky Erikával és Bodonyi Dórával kiegészülve négyesben is diadalmaskodott.


A vb legkiemelkedőbb versenyzője a 3 aranyérmet szerző Kozák Danuta lett.

További két 500-as ötkarikás számban volt még magyar dobogós: Balla Virág és Takács Kincső kenu kettesben lett második, a Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter, Kuli István összeállítású kvartett pedig a kajak négyesek versenyében harmadik.



Az olimpiai versenyszámok éremtáblázatán Magyarország a németek mögött a második helyen végzett.

ország I. II. III.
1. Németország 4 1 1
2. Magyarország 3 1 1
3. Kanada 2 0 0
4. Új-Zéland 1 3 0
5. Spanyolország 1 2 0
6. Portugália 1 0 0
7. Oroszország 0 1 2
8. Csehország 0 1 1
9. Dánia 0 1 0
Litvánia 0 1 0
Kuba 0 1 0
12. Fehéroroszország 0 0 3
13. Lengyelország 0 0 2
14. Brazília 0 0 1
Svédország 0 0 1
Szerbia 0 0 1
12 12 13

(női C-1 200m-en két bronzérmet osztottak)

A férfi versenyszámokban Németország végzett az élen.

Versenyszám, nemzetek (1-3.)
k-1 1000m: Portugália, Németország, Csehország
k-2 1000m: Németország, Spanyolország, Szerbia
c-1 1000m: Németország, Csehország, Brazília
c-2 1000m: Németország, Kuba, Oroszország
k-4 500m: Németország, Spanyolország, Magyarország
k-1 200m: Spanyolország, Litvánia, Oroszország

A nőknél egyértelmű a magyar fölény. A két új olimpiai női versenytávon a kenuszámokban mindkét aranyérmet Kanada szerezte.

Versenyszám, nemzetek (1-3.)
k-1 500m: Magyarország, Új-Zéland, Fehéroroszország
k-2 500m: Magyarország, Új-Zéland, Németország
k-4 500m: Magyarország, Új-Zéland, Lengyelország
k-1 200m: Új-Zéland, Dánia, Svédország
c-1 200m: Kanada, Oroszország, Lengyelország/Fehéroroszország
c-2 500m: Kanada, Magyarország, Fehéroroszország

Hüttner Csaba szövetségi kapitány ezzel együtt nem teljesen elégedett, a kilenc megszerzett érem ugyanis kicsit elmaradt a várakozásaitól, és ismét nem sikerült minden szakágban érmet gyűjteni, ahogy azt remélte. „Összességében jól teljesített a válogatott, de természetesen van hiányérzetem" - értékelt a szakember. „A férfi kenu szakágban nem sikerült az érem és Balla Virág 200 egyes szereplése is lehetett volna jobb. Sajnálom Kopasz Bálint 1000 egyesét és Birkás Balázs 200 egyesét is, mindketten közel voltak ahhoz, hogy dobogóra állhassanak."

Két másik olimpiai számban, férfi K-2 és C-2 1000 méteren a magyar egységnek még a döntőbe sem sikerült magát beverekednie. „Át kell értékelnünk ezt a két számot. Meg kell találnunk azt az egységet, amely tényleg akarja is a sikert, mint a lányok, akik mindent, de mindent odatettek. Ez egy olyan sportág, ahol akarni kell a sikert, és annak érdekében mindent meg is kell tenni. Mindkét számban össze kell hoznunk egy ütőképes párost, amely képes majd megszerezni a kvótát a tokiói játékokra" - mondta ezzel kapcsolatban Hüttner Csaba.

A kapitány ugyanakkor szuperlatívuszokban beszélt a szülési szabadsága után három arannyal, maximális teljesítménnyel visszatérő Kozák Danutáról, aki szerinte bebizonyította, hogy ő az első számú versenyző a női kajakos mezőnyben. „A sikerei értékét csak növeli, hogy azzal az új-zélandi Lisa Carringtonnal kellett felvennie a versenyt, aki kirobbanó formában érkezett erre a vb-re. Danutára mindig lehet számítani, ő a világ legjobb női kajakosa"- jelentette ki. Véleménye szerint a női kenusok is sokat léptek előre az elmúlt évhez képest, ha így folytatják tovább, Tokióban éremesélyesként szállhatnak majd vízre. Hüttner kiemelte azt is, hogy a férfi kajaknégyes idén minden világversenyről - két világkupáról, Eb-ről és vb-ről - dobogósként tért-tér haza, így ebben a számban megvan az alap a folytatáshoz.

A szakember a vb kellemes meglepetései között említette a kajakos Nádas Bence 500 méteren szerzett bronzérmét, és kiemelte a Balaska Márk, Birkás Balázs duót, amely remek versenyzéssel megvédte világbajnoki címét K-2 200 méteren. „Egy jóval erősebb mezőnyben tudtak most győzni, és bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani, bármilyen helyzetben ki tudják hozni magukból, ami bennük van" - fogalmazott a szövetségi kapitány.

Összegezve a tapasztalatokat Hüttner Csaba azt mondta: bár három versenyszám kivételével minden döntőben volt magyar hajó Montemorban, dolgozni kell azon, hogy a lyukas számokban, illetve a gyengébben teljesítő férfi kenuban megtalálják a megfelelő, eredményes egységeket.

A döntős napok beszámolóit a következő oldalakon találja: péntek, szombat, vasárnap.

Jövőre Szegeden rendezik a gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot, amely ráadásul a sportág legjelentősebb kvalifikációs versenye lesz a 2020-as tokiói olimpiának.

(MOB-MTI, fotó: MTI/Kovács Tamás)