A Kenti Herceggel találkozott a VMSZ elnöke

A Kenti Herceggel találkozott a VMSZ elnöke

2013. 10. 28.
Megosztás

Magyarországi villámlátogatásának egyetlen sajtónyilvános eseményén, a felújított Zeneakdémia avató ünnepségére tartva, útját a Duna partján rövid időre megszakítva találkozott Eduárd kenti herceg, a brit Királyi Nemzeti Vízimentő Intézet (RNLI) elnöke Budapesten Bagyó Sándorral, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnökével.

A Vígadó téri kikötőben tartott rövid megbeszélésen a VMSZ elnöke tájékoztatta a magyarországi vízimentés helyzetéről, eredményeiről a brit szervezet elnökét. A királyi család tagja barátságának jelzésére egy brit vízimentő hajót ábrázoló képet ajándékozott a VMSZ-nek. A VMSZ pedig tiszteletbeli tagjává fogadta a kenti herceget, aki Bagyó Sándortól átvette az erről szóló díszoklevelet.

A keddi találkozót szervező Jonathan Knott, budapesti brit nagykövet a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy a brit királyi család prominens tagjával való találkozás most tovább erősítheti a magyar és a brit vízimentők kapcsolatát. Mint ismeretes, a magyar VMSZ és a brit RNLI az idén vette fel egymással a kapcsolatot Jonathan Knott budapesti brit nagykövet közvetítésével, aki az RNLI támogatójaként a nyár folyamán adománygyűjtő kampányt indított a két vízimentő szervezet javára. A nagykövet jótékony célú Balaton-átúszásával összesen kétmillió forintot gyűjtött a szervezeteknek. Az adományt felhasználva a magyar vízimentők egy újraélesztésnél használt szívmasszázs-készüléket, a brit vízimentők pedig vízhatlan védőruhákat tudtak beszerezni.

Eduárd kenti herceg 1969 óta tevékenykedik, mint a brit Királyi Nemzeti Vízimentő Intézet (RNLI) elnöke. A herceg rövid budapesti látogatása során időt szakított arra, hogy személyesen találkozzon a magyar vízimentő szervezet elnökével. Az RNLI tiszteletbeli fővédnöke egyébként 1952 óta maga II. Erzsébet királynő, aki a kenti herceg unokatestvére (nagyapjuk V. György király volt).

(Forrás: Tar Mihály, Fotó: Bíró András)