A Kölyök Atlétikai Program premierje a TF-en

A Kölyök Atlétikai Program premierje a TF-en

2013. 03. 09.
Megosztás

A Kölyök Atlétikai Program is bemutatkozott a VIII. alkalommal megrendezett Bácsalmási Péter Emlékversenyen, amelyre a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara Alkotás utcai tornacsarnokában került sor. A miniszterelnök konkrét támogatását is élvező, a mindennapos testnevelés részeként a legfiatalabbaknál új, élményközpontú oktatási formát vezetnek be ugyanis ebben a tanévben.

A szórakoztató, élmény dús, játékos forma sikere ez alkalommal is bizonyítást nyert az öt budai, valamint a veresegyházi alsó tagozatos általános iskolások sportvetélkedőin. Amint Szalma László, a Testnevelési Tanszék vezetője, az esemény fő szervezője elmondta, ez volt az új program első, hivatalos vetélkedője. A bevezetéshez szükséges volt előzőleg ezer pedagógusnak a TF-en történt kiképzésére, valamint a szükséges eszközcsomagok beszerzésére és kiosztására is. A kapcsolódó versenyrendszert a Magyar Atlétikai Szövetség munkatársai alakították ki.

Az esemény rangját emelte, hogy azon megjelent dr. Simicskó István, az EMMI-ben a sportért felelős államtitkár, továbbá a miniszterelnök sportügyekben személyes tanácsadója, Balogh Gábor is.

- Az egészséges nemzetékek nevelése a legfőbb célunk - hangsúlyozta Dr. Simicskó István.
- Ennek megvalósításáért sportéletünk nagyon sokat tehet. A sport ugyanis mindenre megtanít, de - hangsúlyozta nem kis derültséget okozva -, azért néha más tantárgyak óráira is be kell menni... Itt és most viszont gondoljatok szeretettel tanáraitokra és edzőitekre, akik erre a napra felkészítettek benneteket.

Miközben diákok az egyes versenyhelyszínek feladatait forgószínpadszerűen teljesítették, Dornbach Ildikó, a legfiatalabbak szövetségi felelőse is szólt néhány szót az új módszerről.

- Ezt a szisztémát a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) alakította ki, majd 2005-ben bocsátotta útjára. Nagy sikernek tartom, hogy a Kölyök Atlétikai Programnak, mint foglalkoztatási rendszernek, sikerült bekerülnie a hivatalos tantervbe. Tudni kell, hogy alapvetően új mozgástanításról van szó, amelynek során az új oktatási szemlélet a kényszerítés teljes kizárására törekszik. Egyébként tavaly nyárig, szerte a világban már másfélmillió gyereket kapcsoltak be ebbe az oktatási formába.

(Forrás és fotók: JochaPress)