A kormány elfogadta a MOB javaslatát az olimpikonok jutalmazásáról

A kormány elfogadta a MOB javaslatát az olimpikonok jutalmazásáról

2012. 08. 22.
Megosztás

A kormány szerdán elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolók jutalmazásáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

Az aranyérmesek 35 millió forintot, a második helyezettek 25, a bronzérmesek pedig 20 millió forintot kapnak. A negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10 millió forinttal lehetnek gazdagabbak a MOB javaslata értelmében, míg a hatodik helyezettek 8, a hetedikek 4, a nyolcadikak pedig 2 millió forintos jutalomban részesülnek.

A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, négyfős csapatok a pénzdíj 80, a 13-15 fős gárdák a 70 százalékát kapják meg.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a MOB elnökségének javaslata nyomán jelentős támogatásban részesülnek a sportolók edzői, valamint azok az olimpiai csapattagok, akik orvosként vagy pszichológusként járultak hozzá a sportolók sikereihez.

A MOB korábban azt közölte az MTI-vel: a sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek. A támogatás mértékét keretösszegben határozzák meg, az egyes személyek juttatásaira a sportági szövetség tehet javaslatot. Az olimpikonok támogatása összesen 2 milliárd 170 millió forintot tesz ki.

Giró-Szász András közölte: a kormány büszke a Londonban kiváló eredményeket elért olimpiai delegáció minden tagjára, legyen szó sportolóról, sportban fontos szerepet vállaló edzőről vagy sportvezetőről.

Borkai Zsolt úgy fogalmazott: öröm számára, hogy a magyar csapat minden tagja tiszta körülmények között versenyzett.

A jövőről szólva azt közölte: a MOB még az olimpia idején bemutatta sportstratégiáját. Ez elmondása szerint kiegészítésre szorult, hiszen olyan elemeket is bele kell még emelni, amelyek a mindennapos testmozgás szükségességének gondolatát erősítik.
"Nemcsak az olimpiáról van szó, hanem a nem olimpiai sportágakról, a paralimpiáról vagy éppen a mindennapos testnevelésről, a szabadidősportról, a tömegsport lehetőségeiről" - fogalmazott a MOB elnöke.

A magyar sportolók Londonban nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet nyertek, ezzel Magyarország az összesített éremtáblázat 9. helyén végzett, míg négy évvel korábban, Pekingben az ország nem került be a 20 legjobb közé.