A kormány közvetlenül is támogatja a budapesti vízilabda Eb-t

A kormány közvetlenül is támogatja a budapesti vízilabda Eb-t

2014. 02. 12.
Megosztás

A magyar kormány 280 millió forinttal közvetlenül is támogatja a budapesti vízilabda Európa-bajnokságot – jelentette be Simicskó István a kereken 150 nap múlva kezdődő margitszigeti esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára szerint a nyári Európa-bajnokság újabb bizonyítékát adja, hogy Magyarország képes világversenyek méltó gazdája lenni, és sok szurkolónak szereznek majd örömöt a pólósok az Eb-n is.

Kemény Dénes (a képen jobbra), a sportági szövetség (MVLSZ) első embere az Eb szervezőbizottságának elnökeként köszönte meg a 280 milliót, hozzátéve, hogy ez plusz összeg az Eb marketingjogaiért állami garanciavállalással kifizetett 1 millió euró felett. Elmondta azt is, hogy a Hajós uszoda központi nagymedencéjének, amellett a lelátónak, a teraszoknak a felújítása a jövő héten indul.

Beck György, a szervezőbizottság társelnöke eloszlatta azokat az aggodalmakat, hogy máris elfogytak volna a legjobb helyekre szóló jegyek. Elmondása szerint bőven van még belépő, mert az értékesítés szakaszosan folyik, s megfelelő ütemezéssel árusítják az egy-egy szektorba szóló belépőket. Hozzáfűzte, hogy a kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel mérlegelik: az eddiginél is magasabb, még több embert befogadni képes két mobillelátót is építsenek a margitszigeti Eb-re.

A kedd este még Görögországban győztes világliga-mérkőzést játszott férfiválogatott szakvezetője, Benedek Tibor nem lehetett ott a sajtótájékoztatón, a magyar női csapat szövetségi kapitánya, Merész András azonban jelen volt, s elmondta, hogy keretével május 18-án kezdi meg az Európa-bajnoki felkészülést.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy mostantól él az Európa-bajnokság hivatalos honlapja, a ecwaterpolo2014.com.

(MTI, fotók: Szaka József)