A következő úticél: Kangvon; Dél-Koreába vándorol a téli ifjúsági olimpia

A következő úticél: Gangwon; Dél-Koreába vándorol a téli ifjúsági olimpia

2020. 01. 23.
Megosztás

A Gangwon tartományban élő iskolás lány, Choi Yenou élete örökre megváltozott a 2018-as phjongcshangi téli olimpiai játékoknak köszönhetően. „A kórussal énekeltem egy eseményen, amikor megérintett az olimpizmus szelleme” – mondta Yenou.

„Arra ösztönzött, hogy kövessem az álmaim, így most musicalszínésznek tanulok. Szeretnék majd a 2024-es kangvoni téli ifjúsági olimpiai játékokon észak-koreai diákokkal énekelni, azzal egy álom válna valóra.”

A 17 éves Choi tagja volt a NOB 135. Kongresszusára ellátogató delegációnak a 2020-as lausanne-i téli ifi olimpia apropóján, ahol is bejelentették, hogy Gangwon tartományban rendezik a következő téli ifjúsági ötkarikás eseményt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság már a megbeszélések elején jelezte, hogy kész elfogadni a Dél-koreai Sport- és Olimpiai Bizottságot partnereként a negyedik téli YOG megszervezésében, amennyiben a körülmények azt lehetővé teszik.

Park Yang Woo, a Koreai Köztársaság kultúráért, sportért és turizmusért felelős minisztere azt mondta, hogy a két Korea megegyezett a közös részvételt illetően az ifjúsági olimpián. „A dél-koreai kormány egésze támogatni fogja az észak-koreaiak bevonását társrendezőkként.”

„Az olimpiai játékok a résztvevő országok és sportolók közötti békéről és együttműködésről szól. A két ország közötti viszony mindig is ingadozó volt a Koreai-félszigeten, azonban 2018-ban szemtanúi lehettünk, hogy a sport katalizátorként hathat a béke megteremtésében.”

Thomas Bach, a NOB első embere számos más előnyt is kihangsúlyozott Kangvon számára. „A kangvoni szervezőbizottság által javasolt tervek, az Olympic Agenda 2020 reformprogramnak megfelelően, biztosítják a fenntartható és költséghatékony ifjúsági olimpiai játékokat” – vélekedett a sportvezető.

„A kangvoniak javaslata tovább erősíti Phjongcshang hagyatékát. A jövőbeni YOG-ok rendezése iránti érdeklődés a világ számos régiója részéről azt mutatja, hogy a folyamatos párbeszéden, rugalmasságon, fenntarthatóságon, hagyatékon és a közös munkán alapuló új megközelítés a helyes út.”

A kangvoni pályázat erősen támaszkodik a 2018-as phjongcshangi téli olimpiára, így már meglévő versenyhelyszíneket használnak a téli YOG-ra, az olimpiai falu pedig a Gangneung-Wonju Egyetem diákszállóiban fog majd helyet kapni.

A két koreai ország közti együttműködés kulcs szerepet kapott az előadásban. „Kangvon pont a Koreai-félsziget közepén helyezkedik el, így két részre van osztva” – mondta Choi Moon Soon, a leendő rendező tartomány kormányzója.

„Ez a megosztottság sok embernek okozott szomorúságot, éppen ezért volt a 2018-as téli ötkarikás multisportesemény olyan különleges számunkra. A konfliktusokkal tűzdelt tartományunk a béke földjévé változott, 2024-ben pedig újabb esélyt kapunk erre.”

Au revoir Lausanne, annyeong haseyo Kangvon.

(olympic.org, fotó: OIS/IOC)