A köztársasági elnök és a Loki is a helyszínen nézi a csütörtöki Eb döntőket

A köztársasági elnök és a Loki is a helyszínen nézi a csütörtöki Eb döntőket

2012. 05. 24.
Megosztás

Izgalmasnak ígérkezik a debreceni úszó Eb délutáni programja. Gyurta Dániel és Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn és a debreceniek kedvence Risztov Éva is éremesélyesként indul.

A döntőket Áder János köztársasági elnök és Debrecen bajnok labdarúgócsapata is helyszínen nézi meg. A tervek szerint Áder János érmet is átnyújt az egyik magyar úszónak.

Az államfő Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével közösen fogja végignézni az elődöntőket és döntőket, majd valószínűleg találkoznak a magyar úszóválogatott tagjaival – tájékoztatták az Eb szervezői az MTI-t.

A köztársasági elnök több olyan hazai versenyzőért szoríthat, aki dobogóesélyes csütörtök délután. A biztos éremvárományosok közé tartozik Gyurta Dániel 200 méter mellen. Az államfő várhatóan – a papírforma teljesülése esetén – az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa bajnok úszó nyakába fogja akasztani az érmet a Debreceni Sportuszodában.

A 23 éves címvédő, aki a londoni ötkarikás játékokon a dobogó legfelső fokára szeretne felállni, ebben az olimpiai ciklusban még veretlen ötvenméteres medencében 200 méter mellen. Ugyancsak jó esélyekkel indul 200 méter vegyesen Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn, illetve 200 méter pillangón Biczó Bence és Cseh László.